Írjon nekünk

Hírzóna

Hét évre meszeltek el egy német drogcsempészt Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy német férfit, aki 2016-ban több mint 16 kilogramm marihuánát próbált Magyarországon keresztül a hazájába csempészni.

A táblabíróság az ország területére behozatallal történő, különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek az 57 éves vádlottat. A férfit a szabadságvesztés kiszabása mellett öt évre kiutasították Magyarország területéről, és ezer eurónak megfelelő forintra vagyonelkobzást rendeltek el vele szemben.

Az ítélőtábla döntésével enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által korábban kiszabott nyolc és fél év fegyházbüntetést, mert eltúlzottnak találta, és lehetőséget látott arra, hogy a magyar nyelvet nem beszélő külföldi férfi a szabadságvesztését börtönben töltse le.

Az anyagi gondokkal küzdő vádlott 2016. december 2-án németországi lakóhelyéről egy a nyomozás során ismeretlenül maradt – magát Hassannak nevező – férfival Albániába utazott azért, hogy ott eladja a személyautóját. A kocsira azonban nem talált vevőt. Mivel a tartozásai miatt sürgősen pénzre volt szüksége, ismerőse felajánlott neki ezer eurót, ha Albániából a németországi lakóhelyére kábítószert szállít.

A férfi elfogadta az ajánlatot, a pénzt elrakta, autóját pedig átadta megbízóinak, akik a járművet átalakították és a kocsiban marihuánát rejtettek el. A vádlott az autóval elindult Németországba, 2016. december 7-én este jelentkezett belépésre Röszkénél. A vámosok átvizsgálták a járművet, amelyben 37 – őrölt kávéval beszórt – csomagban összesen 16,6 kilogramm marihuánát találtak. A drogszállítmány hatóanyag-tartalma – a szakértői vélemény szerint – a különösen jelentős mennyiség alsó határának legalább 1,8-szerese volt.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Balhé

Három nőt is megütött egy férfi a borfesztiválon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szóváltást követően többször megütött három nőt egy férfi Szegeden. Garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Már több mint 587 kilométeren van árvízvédelmi készültség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már több mint 587 kilométeren van árvízvédelmi készültség a magyarországi folyókon, a Duna Budapestnél vasárnap délután tetőzik, a Tisza Záhony alatt még árad – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap az MTI-vel. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Mi Hazánk Mozgalom: szervezetten szállítanak cigányokat szavazni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Országszerte tömegesen, szervezetten szállítják az analfabéta cigányokat szavazni az európai parlamenti (EP-) választáson, ezért a Mi Hazánk Mozgalom panaszt nyújtott be több választási bizottsághoz – jelentette be a párt kampányfőnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál