Az Alternatíva Egyesület szeptember 28-án, pénteken rendezi meg az „Aktív Art Tér” névre hallgató eseményüket. Az interaktív közösségi nap szervezője, Józsik Edit elmondta, hogy ezzel a fiataloknak nyújtanak lehetőséget az önkifejezésre.
A Lechner téren pénteken, délután egy órától várja az az egyesület a szegedi 7-8. osztályos tanulókat és a velük foglalkozó pedagógusokat, de természetesen bárki más is nyugodtan csatlakozhat, amennyiben alkotni támadna kedve.

Tavaly rendezték meg a programot először, aminek a fő célja, hogy a fiatalok a festés által kifejezhessék önmagukat.
„Az Aktív Art Tér szervezése tavaly egy spontán ötletből született. Az alapja az volt, hogy a fiataloknak nyújtsunk lehetőséget a saját elképzeléseik megvalósítására. Abból indultunk ki, hogy egy olyan esemény kell, ahol mozgunk és alkotunk is valamit.”
– mondta Józsik Edit.
A rendezvény fő programeleme egy játékos-alkotós ügyességet igénylő vetélkedő, melyre 4 fős csapatok jelentkezését várják a helyszínen, délután 1 és 4 óra között. Meg is éri rá nevezni, ugyanis a verseny győztesét Go-kart élménnyel jutalmazzák.
A vászonként szolgáló órási papírra labdákkal, szivacsokkal és egyéb módokon vihetik fel a regisztrált 4 fős csapatokra a rájuk váró különböző feladatok alatt a festéket, aminek köszönhetően végül ők közösen alkotják meg a csapatuk festményeiket és a nagy közös képet is.
Az Aktív Art Tér másik fontos eleme a “RAP-tér” pódium, ahol a vállalkozó szellemű fiatalok zenés produkcióikat is bemutathatják.
Délután 5 órakor várható a verseny eredményhirdetése az első „Tér-Kép-Regény” kiállítás avatása, ahol a résztvevők alkotásaiból rögtönöznek egy szabadtéri tárlatot.