Írjon nekünk

Politika

Még idén vádat emelhetnek Czeglédy Csaba ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Vádemeléssel végződhet a nyomozás az Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt egykori szombathelyi önkormányzati képviselője, Czeglédy Csaba és társai ellen. A nyomozás utolsó fázisában a gyanúsítottaknak kell nyilatkozniuk, hogy kérnek-e betekintést a nyomozati iratokba, illetve hogy van-e nyomozati indítványuk. A 6,3 milliárdos költségvetési csalás ügyében a szocialisták volt politikusa szeptember 5-ig letartóztatásban marad – írta a Magyar Idők.

A lap szerint Czeglédy Csaba és gyanúsított társai sorra kapják meg a nyomozást végző Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága értesítését arról, hogy az ellenük bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, mintegy 6,3 milliárd forintos kárt okozó költségvetési csalás miatt folyó büntetőeljárásban részükről már nem várható új nyomozati cselekmény.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy az MSZP és a DK számára ügyvédként is dolgozó egykori szocialista politikus és társai ellen befejeződött volna a nyomozás. Szanka Ferenc, az eljárást szorosan felügyelő Csongrád megyei Főügyészség ügyésze a Magyar Időknek azt mondta, az új büntetőeljárásról szóló törvény értelmében a vádhatóság vádemelésével, vagy nyomozást megszüntető határozatával érhet véget egy nyomozás.

A portál úgy tudja, hogy a volt szocia­lista politikus és húsz gyanúsított társa ügyében elegendő bizonyíték gyűlt össze a vádemeléshez, amelyre várhatóan még az idén sor kerül.

További részletek ITT olvashatók.

Kommentek

Tovább olvasom

Politika

Totális érdektelenségbe fulladt a Jobbik szegedi tüntetése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Botka leghangosabb és leghűségesebb szövetségese még egy tüntetést se tudott összehozni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Külföldön kiképzett profik szervezik a durva budapesti tüntetéseket?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ezt állítja a Fidesz szakértőkre hivatkozva.

Tovább olvasom

Hírzóna

A Jobbik is tüntet a túlóratörvény miatt Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sikerül-e a Jobbiknak botrányt csinálnia Szegeden?

Tovább olvasom

Aktuál