Szalma Annamária: Énekelni csak szívvel-lélekkel és alázattal lehet
Szalma Annamária, a Volvox énekesnője egy igazán sokrétű fiatal. Hogy a jövőben is énekesnő marad, vagy a Nemzetközi tanulmányokon szerzett diplomájával helyezkedik el a nagyvilágban még kérdéses, de azt már tudja, hogy a zene mindig az élete része marad.
– Az éneklés mellett, foglalkozol még mással is?
– A Szegedi Tudományegyetem Jogi karán Nemzetközi tanulmányok szakon idén télen végzek. A suli mellett sosem volt egyszerű összehozni az éneklést és a tanulást, de most hogy már ebből kicsit felszabadultam, könnyebben tudok eljárni hétköznap is fellépni, nem csak a hétvégéken.
– A jogi diplomáddal szeretnél a jövőben munkát szerezni, vagy inkább énekesnő maradnál?
– Most, hogy már lehetőségem van rá, hogy a zenei pályámat fejlesszem, inkább arra koncentrálok. Jelenleg az énekléssel képzelem el a jövőmet, de az sem elképzelhetetlen, hogy a későbbiekben a nemzetközi tanulmányokkal kapcsolatosan helyezkedek el valahol. Voltam Strasbourgban is az Európai Parlamentben egy pár napos diákparlamenti gyűlésen, és nagyon tetszett az a világ. Mégis elengedhetetlennek érzem, hogy az éneklés az éneklés mindennapjaim része legyen.
– Az eddigi énekesi pályafutásod alatt voltak már problémáid a közönséggel?
– Voltak már incidensek, de mindig igyekszem diszkréten kezelni az ilyen helyzeteket. Persze természetesen a fiúk is segítenek nekem. A bátyám és apukám is a zenekarban játszik, de a banda többi tagja is mindig ott áll mellettem.
– Akkor ez nálatok egy családi vállalkozás.
– Igen, ez tényleg így van. Én pedig már elég korán bekerültem ebbe a zenekarba. Az első koncertem a Jatéban volt. Nézték is a kidobók, hogy ez a kislány mit keres itt. Még ki is nevettek, hogy egy kislány ment oda énekelni, de mikor meghallottak, egyből megváltozott a véleményük. Akkor még félelmetes volt az éjszakai élet, de mikor másnap mentem a suliba, az osztálytársaim mind megrohamoztak a kérdéseikkel. Ugye olyan fiatalon felnőtt buliba még egyikük se volt, ezért az egy különleges élmény volt.
– A Sándorfalvi könnyűzenei tábornak van egy egyértelmű üzenete, ami ugye, hogy már egész fiatal korban megszerettetik a gyerekekkel a zenét. Te mit gondolsz erről?
– Rendkívül fontosnak tartom, hogy a gyerekek már minél fiatalabb korban halljanak könnyűzenét és popzenét. Én azon is szeretnék majd dolgozni, hogy az általános iskolákban ne csak népdalokat és klasszikus zenét lehessen a gyerekeknek tanulni, hanem könnyű és popzenét is. A rádióban ugye leginkább csak ezeket lehet hallani, és nem ártana nekik, ha tudnák, hogy mit is hallgatnak.
– Mik a tanácsaid azoknak, akik szintén énekléssel szeretnének foglalkozni?
– Az mindegy, hogy mikor kezdi el ezt az ember, a lényeg, hogy legyen egy belső késztetése arra, hogy valamit adjon az embereknek. Egy érzést, legyen az jó vagy rossz, de át kell adni a közönségnek. Fontos, hogy megtudják nevettetni, vagy buliztatni a közönséget, de az is, hogy néha egy könnycsepp kicsorduljon a zenét hallgató szeméből. Ezt csak szívvel lélekkel, és természetesen alázattal szabad csinálni.
