Szórakozás

Filmajánló: Barátom, Róbert Gida

Filmajánló: Barátom, Róbert Gida

2018. július 27., péntek
Filmajánló: Barátom, Róbert Gida

A Disney szívmelengető élőszereplős kalandjából kiderül, hogy a kisfiúnak, aki számos meghökkentő kalandnak volt részese a Százholdas Pagonyban eleven és imádnivaló plüssállatai társaságában, felnőttként kisiklott az élete. Gyerekkori barátai ezért most megelevenednek és Róbert Gida segítségére sietnek, emlékeztetvén őt, hogy a szerető és játékos fiúcska még mindig ott lakozik benne.

Felnőttként Róbert Gida, azaz Christopher Robin a munkájában túlterhelt és nem is fizetik meg kellőképpen, jövője pedig bizonytalan. Állása miatt feleségére és kislányára alig jut ideje; régen elfeledte derűs gyermekkorát, amit mézszerető, csacsi öreg medvéjével és társaival töltött. Aztán egyszer csak, kissé meggyötörten a sok-sok évnyi ölelgetéstől és játszadozástól, Micimackó ismét feltűnik életében. Megújítják barátságukat, s Christopher felidézi csodákkal és fantáziával telt ifjúkorát, amikor a semmi volt a legjobb dolog, amit csinálhatott. Egy szerencsétlen fordulatot követően, melynek Róbert Gida aktatáskája az elszenvedő alanya, Micimackó és a többiek, úgymint Malacka, Füles és Tigris, az erdőből egyenesen Londonba indulnak, hogy visszajuttassák barátjuk pótolhatatlan holmijait… mert a barátokra mindig lehet számítani. https://www.youtube.com/watch?t=&v=MayznnPQw4I Műfaj: családi / fantasy Korhatár: 6 Játékidő: 110 perc Bemutató: 2018. augusztus 2. Szereplők: Ewan McGregor, Hayley Atwell, Bronte Carmichael, Mark Gatiss Rendezte: Marc Forster Forgatókönyv: Alex Ross Perry és Allison Schroeder Eredeti figurák: A. A. Milne Producer: Brigham Taylor, Kristin Burr Executive producer: Renée Wolfe, Jeremy Johns Magyarországon forgalmazza a

Fórum Hungary.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.