Írjon nekünk

Hírzóna

Ma van a pedagógusnap

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Ma van a pedagógusnap: hagyományosan ekkor köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. A köznevelésben mintegy 145 ezer tanító, tanár, óvodapedagógus, a felsőoktatásban csaknem 20 ezer oktató dolgozik.

Magyarországon 1952 júniusa óta köszöntik a pedagógusokat, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket.

Pénteken a fővárosban tartott ünnepségen Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter és Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkáért járó Eötvös József- és Apáczai Csere János-díjat, a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkáért járó Szent-Györgyi Albert-díjat, a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért odaítélhető Brunszvik Teréz-díjat, valamint a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjat nyújtott át.

Kásler Miklós ünnepi beszédében a pedagógusokat méltatva kiemelte: ők tanítványaik példaképei, akik életükkel, emberségükkel, ismereteikkel ápolják és gondozzák az ifjúság “világra csodálkozó elméjét”, valamint építik identitásuk pilléreit, hogy biztos hátterük legyen, ha nehézségekbe ütköznek.

Forrás: MTI / Fotó: rand.org

Hírzóna

Jótékonysági csokigyűjtést szervez a szegedi Mátrix Alapítvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Iskolás osztályok és óvodai csoportok összefogásával.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már épül a pitvarosi egészségház

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Közel kétszázmillió forintból.

Tovább olvasom

Hírzóna

A fejlesztésekre koncentrálnak a következő években Algyőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyes intézményeket átszerveznek.

Tovább olvasom

Aktuál