Közélet

Egymásra mutogat az önkormányzat és a cirkusz a helyszínválasztás miatt

Egymásra mutogat az önkormányzat és a cirkusz a helyszínválasztás miatt

2018. június 14., csütörtök
Egymásra mutogat az önkormányzat és a cirkusz a helyszínválasztás miatt

Ürülékszag terjeng a József Attila sugárútra kitelepült Magyar Nemzeti Cirkusz környékén, azonban ez nem okoz gondot az ott lakóknak. Van, aki kifejezetten örül, hogy a házuk közelében állatok vannak, hiszen így már az ablakból nézheti őket a kisfia.

– Engem a szag nem érdekel, mert egyébként Baktóban lakom, de amúgy is, vidéki ember mit panaszkodjon? Azt inkább kifogásolom, hogy a temető helyére telepedtek le. Úgy volt, hogy emlékhely lesz ott – jelentette ki Baranyi Zsuzsa kutyasétáltatás közben. A környéken többeknek problémát okoz, hogy az egzotikus állatok ürülékének bűze terjeng. – Különösen a nyári melegben bosszantó, amikor esténként szellőztetnénk a panelt, hogy árad be a szag – panaszkodott Váradi Andrea. A többségnek azonban mégsem okoz kellemetlenséget a büdös. – Semmi baj nincs ezzel, minden gond nélkül tudok szellőztetni, mert a ház mindkét oldalán van ablak fent a lakásban – magyarázta Nagy Dávid. Veres József futárként dolgozik, keveset van otthon. – A szomszédokra többet tudnék panaszkodni. Vidéken egyébként is előfordul, hogy van ilyen szag. Szerintem annyira nem problémás – érvelt viccelődve. – Nem zavaró akkor sem, amikor szellőztetünk. Sőt, örülünk annak, hogy itt van a cirkusz a közelben, mert a kisfiam tudja az elefántokat és a tevéket nézni az ablakból – magyarázta. Szerinte ideálisabb ez a terület, mert a Rókusi Tesconál az aszfalt nem szívta magába az állatok vizeletét és ürülékét. Az önkormányzat szerint ez utóbbi területet már nem használhatja egy cirkusz sem, ahogy a Csongrádi sugárút-Gáz utca kereszteződésénél lévőt szintén nem vehetik igénybe, mert folyamatos lakossági panaszok érkeztek. A Szegedi Városkép és Piac Kft. a személyes bejárás során több közterületet is bemutatott a cirkusz vezetőségének, de egyiket sem találta megfelelőnek a cirkusz kitelepüléséhez. A tápéi Búcsú teret túlságosan külső területnek tartotta, az Etelka sorit kicsinek vélte. A József Attila sugárút és a Makkosházi körút kereszteződésében lévő területet nem csak kicsinek találta, de a felsővezetékek közelségét sem tartotta megfelelőnek. A Kálvária teret a hely tagoltsága, valamint a házak közelsége miatt nem választották. Mint korábban

megírtuk

, a Partfürdőt is ajánlotta az önkormányzat, de itt a kamionokkal való behajtást találták aggályosnak. „Az időpontok átbeszélése során szó esett a Deja Vu Fesztiválról, de azt mondta, hogy az előadások időpontjai még változtathatóak. A cirkusz ezután tárgyalt a József Attila sugárúti terület magántulajdonosával, és választotta a magánterületet” – áll az önkormányzattól kapott válaszban. Sokan felháborítónak tartják, hogy az egykori Gyevi temető területére települt ki a cirkusz. A Szegeden láttalak Facebook-csoportban meg is osztottak egy fotót egy kamion mellett álló fejfáról, de ezt valószínűleg a botrány hatására helyezte el ott valaki. (Fotók: Veréb Simon)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.