Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Csalót keresnek a vásárhelyi zsaruk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy férfi azonosításában, aki egy helybelitől pénzt csalt ki.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság csalás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A képen látható férfi május 11-én 15 és 17 óra között megegyezett a sértettel, hogy Vásárhelyen, a Könyves utcai háza előtti részt leaszfaltozza. A munkáért cserébe a gyanúsított 140 000 forint előleget kért, amit megkapott, de a munkát nem végezte el.

A csalás áldozata a feltételezett elkövetőről a helyszínen fotót készített. A férfi 45-50 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, haja fekete, testalkata átlagos.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon (6800 Hódmezővásárhely, Lázár u. 6-8.). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Tovább olvasom

Közlekedés

Teherautó szállított teherautót az M5-ösön Balástyánál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A bolgár sofőr nem törődött a szabályokkal.

Tovább olvasom

Hírzóna

Feltételekhez köthetik a járvány miatti uniós hitelfelvételt a parlamentben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

És tárgyalnak a rövid távú szálláshelykiadással összefüggő törvénymódosító indítványról is.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nem kegyelmez a makói városi könyvtár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Újra felszámolják a késedelmi díjakat.

Tovább olvasom

Aktuál