Írjon nekünk

Hírzóna

Kocsis Máté durva vitákra számít az ellenzékkel

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A magyar kormánynak Brüsszel bevándorláspolitikájával szemben kell érvényesítenie álláspontját, vagyis Brüsszel politikája a kormány előtt álló legnagyobb kihívás – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Közölte, a Fidesznek az a feladata, hogy segítse a kormányt Magyarország identitásának, kultúrájának, jövőjének és biztonságának megvédésében.

Elmondta: ebben a helyzetben még a nyári szünet előtt szeretnék befejezni az Országgyűlésben a “Stop Soros” törvénycsomag részletes vitáját, így legkésőbb július elejéig lehetőség nyílik a javaslat elfogadására.

Ugyanakkor a választók akaratából, a Fidesz-KDNP kétharmados többségének birtokában lehetőség nyílt annak az alaptörvény-módosításnak az elfogadására is, amely kimondja, hogy az Országgyűlés felhatalmazása nélkül idegen népesség nem telepíthető be Magyarországra – tette hozzá Kocsis Máté, megjegyezve: ez a módosítás 2016-ban a Jobbik “árulása” nyomán bukott el.

Arról is szólt: nem számít arra, hogy az ellenzék konstruktív politikát folytat a törvényhozásban. Annál is inkább, mert már az Országgyűlés alakuló ülésén bohózat volt az ellenzék viselkedése – mondta a frakcióvezető. Hozzáfűzte, durva vitákra számítanak, ám erre felkészültek.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kocsis Máté úgy értékelt: az Európai Unió vezetői akkor járnának el igazi demokrataként, ha nem sürgetnék a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntés elfogadását, hanem azzal megvárnák a 2019-es európai parlamenti választás végeredményét és az új parlamentre bíznák a döntést, ugyanis a 2014-es választáskor még nem volt az európai közbeszéd egyik legfontosabb témája a migráció.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Jelentősen olcsóbb lett a benzin

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá hét forinttal, a gázolaj három forinttal csökkent.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nyugdíjtanácsadó napot rendeznek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Román nyelven is.

Tovább olvasom

Hírzóna

Szén-monoxid szivárgott egy szentesi házban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A tűzoltók mérései kimutatták a mérgező gáz jelenlétét a levegőben.

Tovább olvasom

Aktuál