Írjon nekünk

ARC

A szegedi Sláger Sissy újabb rádiós nyereményt zsebelt be

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Juhász Szilvia csak egy hétköznapi trafikos, de olyan szerencsével, amit kevesen mondhatnak el magukról, ráadásul úgy véli, hogy a szerencséjét a napfény városának, Szegednek köszönheti.

A Rádió 1 reggeli műsorában, a Balázsékban fut egy nyereményjáték, melyben, ha a játékban résztvevő hallgató egy visszafelé lejátszott dal előadóját és a szám címét is kitalálja, akár 100 ezer forintot is nyerhet. Ennek az összegnek a reményében ment be Szilvia hamarabb dolgozni a trafikba, ahol azonnal bekapcsolta a rádiót és Balázsékat hallgatva szorgoskodott.

Ahhoz, hogy ő legyen a szerencsés hallgató, aki elviheti a pénzt a rádiótól, ő maga is tett. Ügyelt a csendes környezetre, ezért is a korai a munkahelyre érkezés, és izgatottan várta a pillanatot, amikor már telefonálhatott.

Szilvia igaz csak 40 ezer forinttal lett gazdagabb, de annak minden egyes forintja jó helyre került. A 23 éves lányának, Boglárkának, és az ő párjának a nyaralását egészíti ki vele. A trafikban dolgozó nyertes elárulta nekünk, hogy pont ennyi hiányzott még a lánya nyaralásához.

A szegedi rádióhallgatónak nem ez volt az első nyereménye. Egy másik rádiós csatornán már úgy ismerik őt, mint Sláger Sissy, ugyanis annyiszor játszott már ilyen rádiós műsorokban, hogy rá is szolgált erre a becenévre.

Bár Szilvi többször többféle dolgot is nyert már, mint például a kolléganőinek születésnapi tortát és egyéb tárgynyereményeket, pénzt most nyert először. A lottótól is messze tartja magát, mert úgy véli, hogy a szerencseszériája, ami akkor kezdődött el, mikor 8 éve Szegedre költözött arra már nem terjedne ki.

A különleges szerencse sorozatához még annyit hozzátett, hogy nem csupán a városnak köszönheti azt, hanem még a pozitív életszemléletének is.

Kommentek

ARC

Kiss-Rigó: A demokrácia vélt bajnokai csak a nihilizmus diktatúráját építik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szeged-csanádi Egyházmegye püspöke szerint húsvétkor azt ünnepeljük, hogy megtörtént a teljes és tökéletes kiengesztelődés Isten és az emberiség között.

Tovább olvasom

ARC

Egy cseppnyi Toszkána a Mátyás téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Hunyadi Anna egy éve nyitotta meg a Szia nevű mobil kávézóját az alsóvárosi Mátyás téren.

Tovább olvasom

ARC

Londonból járt haza edzést tartani a SZOTE kupagyőztes trénere

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Beke Krisztián, a szegedi orvostanhallgatók csapatának edzője nyolc héten keresztül ingázott London és Szeged között azért, hogy megfelelően felkészítse együttesét a rangos tornára.

Tovább olvasom

Aktuál