Írjon nekünk

Közélet

Több mint kétmilliárd forintból újulnak meg az utak Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Idén összesen 2,1 milliárd forintot költ Szeged a város útjainak és járdáinak felújítására, a munkálatok első üteme a napokban kezdődik – tájékoztatta az önkormányzat pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint az önkormányzat saját erőből egymilliárd forintot fordít a város útjainak karbantartására, és további 1,1 milliárd forintot nyert el az Európai Uniótól ugyanerre a célra.

Először Kiskundorozsmán és a belvárosban öt utca kap teljesen új aszfaltburkolatot. A 60 millió forintos beruházás kivitelezője a Colas Út Zrt. a felújítása 60 napig tart. Önkormányzati forrásból 500 millió forint jut idén Odessza, Tarján és Makkosháza városrészek útjaira, további 500 millió forintot pedig Szeged általános útállapotának javítására, a kátyúk felszámolására és járdák rendbetételére fordítanak.

Uniós támogatásából megújul a Tisza Lajos körút Dugonics tér és Hősök kapuja közti szakasza, új közlekedési csomópont épül a Novotel előtt, körforgalmat alakítanak ki a Szilléri sugárút és a Debreceni utca csomópontján, és 40 buszmegállót is felújítanak.

A rekonstrukciós munkák mellett idén és 2019-ben összesen 5,2 milliárd forintot fordít a város gazdasági célú útfejlesztésre: a Kollégiumi út és a lézerközponthoz vezető út modernizálására – áll a közleményben.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Még mindig nem lehet használni a Partfürdő medencéjét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csúszott a felújítás, most az engedélyre várnak.

Tovább olvasom

Közélet

Czeglédy Csaba két társát házi őrizetbe helyezték

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az ügy huszonkét terhelje közül így már csak ketten vannak rács mögött.

Tovább olvasom

Hírzóna

Tovább tart nyitva a röszkei határátkelő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Július végéig.

Tovább olvasom

Aktuál