/

Több mint egy mázsa vashulladékot loptak volna Makón

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 1 mázsa vashulladékot akart ellopni egy makói telephelyről két helybeli férfi. Még távozásuk előtt a rendőrök tetten érték és elfogták őket – írta a megyei rendőr-főkapitányság.

A gyanúsítottak idén március 21-én 11 óra körül jutottak be az ingatlan területére, amelynek kazánházában csaknem 120 kilogramm vashulladékot készítettek össze. Idő közben állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre a besurranókról. A közelben lévő és néhány percen belül helyszínre érkező körzeti megbízott és járőrtársa tetten érte a lomha tolvajokat. Őket elfogták és a Makói Rendőrkapitányságra előállították.

A 28 és a 32 éves férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett. Ellenük lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A makói nyomozók a napokban bíróság elé állítás javaslatával továbbították az ügy iratait az illetékes ügyészségre.

Előző sztori

“Soros-aktivista” és volt SZDSZ-es képviselő a börtönben levő Czeglédy mellett

Következő sztori

Ellepték a turisták Szegedet