Írjon nekünk

Közélet

Nyugi: Ha megszáll az ördög, csak rád csörög a pap!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

A modern technológia diadalának nem tudott ellenállni az ördögűzés sem, állítja a 89 éves Ernest Simoni bíboros.

Intenzív ördögűző-tanfolyamot tartanak a héten Rómában a Pontifical Athenaeum Regina Apostolorum egyetemen, számol be a Reuters hírügynökség.

A római katolikus egyház szerint az utóbbi években nőtt az őrdögűzésekre az igény, ezért egyre több szakavatott pap kell, akik képesek elvégezni a megfelelő szertartást.

A program mintegy négyszáz résztvevője azonban nem csak azt tanulja meg, hogy hogyan kell a szertartást elvégezni, hanem a mentális betegségekről is tájékoztatják őket. A kurzus elvégzése azonban nem jelenti azt, hogy el is végezhetik az ördögűzést, hiszen ezt csak felszentelt papok tehetik meg püspökük jóváhagyásával vagy különleges engedéllyel.

Lehetséges, hogy akár a magyarországi KRESZ-oktatásban bevált e-learning is betör a piacra, hiszen a 89 éves bíboros, Ernest Simoni már telefonon is vezetett le ilyen szertartást.

Elmondása szerint ugyanazt csinálja, mint egy tényleges szertartáson, csak a telefonon keresztül olvassa fel az imádságokat.

Fotó: DSZ

Hírzóna

Gyermekvédelmi fejlesztőközpontot avatnak Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az évtizedek óta üresen álló Csongor téri épületben tavaly ősszel kezdődtek a felújítási munkálatok.

Tovább olvasom

Közélet

Általános iskolás gyerekekkel nézetik Botka László kampányplakátjait Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

De a park fáit sem kíméli a baloldali kampánygépezet, Botka-molinót feszítettek ki rajtuk keresztül.

Tovább olvasom

Közélet

Nyakunkon a poloskaszezon – egyre többen panaszkodnak a büdös bogarakra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Makkosházán és a Csongrádi sugárút környékén is egyre kritikusabb a helyzet poloskafronton.

Tovább olvasom

Aktuál