Sport

Kilábalna a gödörből a SZEOL

Kilábalna a gödörből a SZEOL

2018. április 3., kedd
Kilábalna a gödörből a SZEOL

Szerdán a 17. fordulóból elhalasztott Budapest Honvéd II. elleni összecsapás vár Siha Zsolt tanítványaira.

Kevesebb mint egy hét telt el azóta, hogy

elveszítette hazai veretlenségét a SZEOL SC a Szentlőrinc ellen,

máris itt az esély a javításra. Ugyanakkor nem lesz könnyű dolga a Siha-legénységnek, hiába csak a tizenegyedik pozícióban áll a fővárosi alakulat, a kispestiek legutóbb a kék-feketéket legyőző HFC felett diadalmaskodtak három-nullára a Bozsik Stadionban. Siha Zsolt szerint csalóka a kispestiek tabellán elfoglalt helyezése:

„Stabil kerettel dolgozik a Honvéd II., az első csapatra kedden Magyar Kupa, míg szombaton bajnoki mérkőzés vár, így nem számítok sok lejátszóra. Azon a kettes számú csapatok, akik a fiatalokat helyezik előtérbe, általában tavaszra mindig összeszedik magukat, a télen is úgy véltem, hogy reális képet festett a tabella, leszámítva a Honvéd II. helyezését, akik úgy gondolom, a táblázat első felében fognak végezni. Nem vagyunk jó szériában, de örülök neki, hogy már szerdán javíthatunk ezen. Próbáljuk megfejteni az okokat, hogy miért alakult így, mert nem volt előjele mindennek, hiszen nem kaptunk ki a téli felkészülés során, és a játékunkkal sem volt gond az eddigi tavaszi meccseken, a Szentlőrinc ellen is a szünet után jött a betli. Eddig lement nyolc félidő, amiből hat alatt jól játszottunk, mégis csak négy pontot szereztünk.”

- nyilatkozott a találkozót megelőzően Siha Zsolt, a SZEOL SC facebook oldalán. A szerdai mérkőzésen biztosan nem lehet ott a társakkal Makszimovics Nikola, aki ötödik sárgáját gyűjtötte be a Szentlőrinc ellen, mellette pedig sérülés miatt hiányozni fog Buzási Péter, és bizonyára nem tudja vállalni a játékot Beretka Péter sem - Rabatin Szabolcs egyetemi elfoglaltságai miatt nem tud játszani, Szabó Attila pedig már elkezdte az edzéseket, de még várni kell a visszatérésére.

NB III Közép csoport 17. forduló:

A SZEOL SC - Budapest Honvéd MFA II. 16:00 Találkozóról a szegedma.hu élő szöveges tudósítással jelentkezik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.