Írjon nekünk

Közélet

A Medián és a ZRI-Závec nyerte a közvéleménykutatók politikai tippháborúját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A kozvelemenykutatok.hu a pártok listás szavazatarányára adott szakértői becsléseket és méréseket az április 8-i országgyűlési választás eredményével összevetve arra jutott, hogy az intézetek választás előtti szakértői becslésre vonatkozó versenyét a Medián nyerte, a választás előtti utolsó felmérések tekintetében pedig a ZRI-Závecz volt a legpontosabb.

A kozvelemenykutatok.hu szerdán az MTI-vel azt közölte, hogy mind a választások előtt publikált szakértői becslésekkel, mind pedig a legutolsó publikált mérési eredményekkel kapcsolatban a belföldi listás szavazatok arányát vetették össze az intézetek adott pártra vonatkozó adatával, tehát a tényleges eredménybe nem vették bele a külhoni magyarok levélszavazatát, viszont az átjelentkezőket és a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön szavazó állampolgárok, valamint a nemzetiségi listára szavazók voksait igen.

Összességében ennek alapján elmondható, hogy a közvélemény-kutatások jól vizsgáztak – vélekedett az internetes oldal. A szakértői becsléseket illetően kifejtették: az intézetek munkatársai közvélemény-kutatási eredményeiket különböző, nehezebben mérhető tényezők – választási aktivitás, választástörténet, rejtőzködők és bizonytalanok pártpreferenciái – alapján korrigálva próbálják előre jelezni a listás szavazatok megoszlását.

Véleményük szerint bár a szakértői becslések esetében a Fidesz-KDNP népszerűségét az összes cég a ténylegesnél alacsonyabbra becsülte, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik listás eredménye esetében csak egyes intézetek becslése bizonyult pontatlannak. A kisebb pártok népszerűségét hibahatáron belül jelezte előre az összes kutatóintézet.

A Medián a győztes Fidesz-KDNP támogatottságát 4 százalékponttal becsülte alá, az ellenzéki pártok szavazatarányát pedig maximum másfél százalékpontos eltéréssel jelezte előre, ezért a legpontosabban becslőnek bizonyult.
A képzeletbeli dobogó második fokára a Nézőpont Intézet állhat fel: a Fidesz-KDNP listájának 43 százalékos előrejelzést adó intézet az MSZP-Párbeszédet kicsivel a végeredmény alá-, a DK-t pedig fölébecsülte, a kisebb pártok esetén viszont a lehető legközelebbi egész számú becslést adta.

A ZRI-Závecz szakértői becslése volt a harmadik legpontosabb: a kormánypártot 43 százalékra taksálták, viszont az MSZP-Párbeszéd listájának szavazatarányát felülbecsülték 2,5 százalékponttal, a kisebb pártok közül azonban – a DK eredményén kívül – pontosan becsültek.
A kormánypártokat szintén jelentősen alábecsülő Iránytű Intézet a Jobbik eredményét prognosztizálta a végeredményhez képest 5,2 százalékponttal magasabbra, de a többi párt esetében sem volt pontos. A legpontatlanabb szakmai becslést a Republikon Intézet adta, amely a Fideszt nagyon alá-, az MSZP-Párbeszéd listáját viszont nagyon fölébecsülte.

A választásokat megelőző utolsó mérések esetében jobban szóródott az intézetek pontossága. Egyértelműen látszik az is, hogy a személyes interjúk (ZRI-Závecz, Republikon, Medián, Nézőpont) jóval pontosabb mérési eredményeket adtak, mint a telefonos felmérések (Publicus, Századvég). Különösen pontatlannak bizonyultak a közösségimédia-alapú, tehát interneten felvett adatok.

A választásokat megelőző utolsó közvélemény-kutatások közül a Závecz Researché bizonyult a legpontosabbnak, a második legpontosabb mérést a Republikon Intézet készítette, a Medián pedig a harmadik helyre futott be. A további sorrend: Nézőpont, Publicus, Századvég, IDEA Intézet.
A kozvelemenykutatok.hu a pártok listás szavazatarányára, a választásokat megelőző időszakban utoljára adott szakmai becsléseket és méréseket egy szóródási mutató, a végeredmény és a becslések közötti négyzetes eltérések átlagának négyzetgyöke alapján rangsorolta. Minden intézet esetében megnézte, hogy az adott pártra adott becslése és a választási végeredmény között mekkora volt az eltérés, majd ezt négyzetre emelte és ebből gyököt vont (annak érdekében, hogy a különbségek összege pozitív legyen), végül ezeket az eltéréseket összeadta. Ezáltal olyan mérőszám jött létre, amely megmutatja, hogy adott cég átlagosan hány százalékpontot tévedett egy párt esetében.
A választási eredmény esetén a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező állampolgárok által leadott szavazatok arányait vették figyelembe, mivel a közvélemény-kutatások a hazai népesség demográfiai kategóriái szerint reprezentatívak.

(MTI)

Közélet

A szabadságról és a szolidaritásról beszélt Szabó Sándor

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, a forradalom lángja először Szegeden lobbant fel

Tovább olvasom

Közélet

Korponyai Ernő: Szegedért kell dolgoznunk, össze kell fognunk, és tovább kell vinnünk ’56 üzenetét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az Élhető Szegedért Egyesület a Kálvária téri keresztnél tartott megemlékezést.

Tovább olvasom

Hírzóna

Magyar–román nyugdíjtanácsadó napot szervez a kormányhivatal Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

November 14-én, csütörtökön.

Tovább olvasom

Aktuál