Írjon nekünk

Balhé

105 tonna élelmiszert és 7 ezer liter alkoholos italt vontak ki a forgalomból a hatóságok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Csaknem 105 tonna hamis vagy ismeretlen eredetű élelmiszert és 7 ezer liter alkoholtartalmú folyadékot vontak ki a magyar hatóságok az élelmiszer hamisítás elleni OPSON VII. nemzetközi művelet során – mondta Leopold Róbert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.

A nemzetközi akciót Magyarországon az Europol és az Interpol irányításával a vámhivatal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT) együttműködve, valamint a magánszektor támogatásával végezte 2017 decembere és 2018 márciusa között. Helik Ferenc, a Nébih kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az akcióban a Nébih 16 esetet tárt fel, és ennek nyomán a hivatal több mint 71 tonna terméket vont ki a forgalomból, a bírságok összege pedig meghaladta a 28 millió forintot.

Tovább olvasom

Balhé

Arc- és orrcsontját törte osztálytársának egy szegedi diák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ütötte-rúgta az idősebb tanuló a fiatalabbat.

Tovább olvasom

Balhé

Breaking! Verset írt Botkának valami féllüke, a propimédia hívná a TEK-et

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ez halálosan komolynak tűnik!

Tovább olvasom

Balhé

Kocsmában garázdálkodott egy csongrádi fiatal

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Zártkörű rendezvényt tartottak, ezért nem szolgálták ki.

Tovább olvasom

Aktuál