//

Karácsony biztosítja bevándorláspárti szövetségeseit, hogy elkezdené a betelepítést

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje külföldön bevándorláspárti szövetségeseket keres – nyilatkozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnap a közmédiának.
 A kormánypárti politikus azt mondta, Karácsony Gergely az elmúlt napokban Bécsben járt, és találkozott a volt szociáldemokrata osztrák kancellárral, Christian Kernnel. Azzal a politikussal, aki egyértelműen bevándorláspárti és egyértelműen támogatta a kötelező kvótát – emelte ki Hollik István.

Hozzátette: Karácsony Gergely hétfőn Brüsszelbe látogat, és ebből a két útból “egészen nyilvánvaló”, hogy biztosítani akarja a bevándorláspárti szövetségeseit arról, hogy ha hatalomra jut, akkor elkezdené migránsok betelepítését Magyarországra.”Brüsszel az ellenzéktől azt várja, hogy fogadja el a kvótát, a magyar emberek viszont ezt nem akarják, a Fidesz-KDNP pedig nem fogja hagyni” – jelentette ki Hollik István.

 

Előző sztori

Így jött vissza a tél Magyarországra- GALÉRIA

Következő sztori

A Jobbik szakpolitikai kormányzásra készül