Írjon nekünk

Gazdaság

Szegeden is pörög az ingatlanpiac

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Az elmúlt évben több, mint 20 százalékkal emelkedtek a lakásárak. Szeged ezzel a ranglista harmadik helyét érte el.

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép legutóbbi kiadványa a tavalyi év első kilenc hónapját elemezte az előző év azonos időszakához képest. Ebben az elemzésben a szegedi ingatlanpiacot jellemző 20%-os áremelkedés juttatott minket a dobogóra.

Egy lakótelepi lakás átlagos négyzetméter ára 187 ezer forint volt, míg egy hagyományos építésű ingatlané 215 ezer forintra emelkedett. Ez pontosan 21%-os növekedés volt.

Ez azt jelenti, hogy egy viszonylag kicsi másfél szobás panellakás is több, mint 9 millió forintba került.

A családi házaknál kisebb, mindössze 11 százalékos áremelkedést regisztráltak – esetükben az átlagos négyzetméterár szintén 187 ezer forint volt. A belvárosi új építésű lakások esetében viszont akár 450 ezer forintos négyzetméter árral is találkozhatunk.

„Az átlag persze sok mindent leplez: a státusszimbólumnak is számító Újszegeden, vagy a jobban megközelíthető Alsóvároson a divatos, korszerű és mutatós családi házak négyzetmétere 250 ezer forintnál indul és akár 350 ezer forint is lehet” – tette hozzá az OTP Ingatlanpont szegedi irodájának vezetője, Nyári Imre.

Városunk ingatlanpiacának bérleti része, egyetemi város lévén, leginkább a diákokat célozza meg. Az induló ár itt havi 45 ezer forint és a színvonaltól függően emelkedik. Nagyobb lakások esetén a havi 100 ezer forint sem ritka. Ez esetben több diák vesz ki egy lakást, és a szobákon osztozkodnak, de az sem ritka, hogy egy tehetősebb külföldi diák egyedül vesz ki minőségi másfél szobás lakást, aminek 150 ezres havi díja van.

Kép forrása: Solutions For All

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Tovább kell harcolni a rezsicsökkentés védelmében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságának mai szavazásán a képviselők elfogadták a villamosenergia piac jövőjét meghatározó jogszabálycsomagot. A villamosenergia piaci rendelet és irányelv felülvizsgálata további lépés az Energiaunió, az egységes, fogyasztó-központú energiapiacok megvalósítása felé. Gyürk András, a magyar néppárti képviselőcsoport delegációvezetője, a szakbizottság tagja elmondta: „A tagállamok nem veszthetik el azon lehetőségüket, hogy […]

Tovább olvasom

Gazdaság

Többet keresünk, mint eddig – a KSH szerint

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Majdnem 13 százalékkal nőtt az átlagfizetés – derítette ki a statisztikai hivatal, de az építőiparban közel 20 százalékkal.

Tovább olvasom

Hírzóna

Minek kell az irányítószámunk a pénztárosoknak?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az irányítószámok segítségével az áruházak felmérhetik a vásárlók lakóhely szerinti összetételét. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál