Hírzóna

Másodperceken múlt a gyalogos élete

Másodperceken múlt a gyalogos élete

2018. február 13., kedd
Másodperceken múlt a gyalogos élete
forrás: vasarhely24.hu

Egy tehergépkocsit vezető férfi, még tavaly áprilisában Szegeden villamossal ütközött és ezzel egy gyalogos halálát okozta. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség most emelt vádat ellene.

A vádirat szerint a Petőfi Sándor sugárúton balra szeretett volna kanyarodni, de keresztezte villamospályát. A kanyarodás során figyelmetlenségből nem adta meg az elsőbbséget a szintén kanyarodó villamosnak. A villamos vezetője azonnal vészfékezett, de a tehergépkocsi már féktávolságon belül volt, így összeütköztek. Az ütközés során a tehergépkocsi kisodródott az úttestről és elütötte egy a járdán álló gyalogost. Az ütközés miatt a járókelő olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett és másnap a kórházban elhunyt. Az ügyészség arra is kitért, hogy a kanyarodásának és a baleset között 5 másodperc is eltelt. Így ha a sofőr gyorsabban reagált volna, a gyalogos nem sérült volna meg. Az ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.