Írjon nekünk

Hírzóna

Dohány lapult az elakadásjelző helyén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 11,5 kilogramm fogyasztási dohányt, 262 doboz adózatlan cigarettát és 8 liter alkoholt foglaltak le néhány óra leforgása alatt három személyautóban, Röszkén.

A pénzügyőrök egy szlovák rendszámú személyautót ellenőriztek Röszkén. A járművet vezető török sofőr elmondta, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.

A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban kockázatelemzés alapján a jármű tüzetes átvizsgálása mellett döntöttek. A döntés helyesnek bizonyult, hiszen az utastér oldalsó gyári rekeszeiből és az ülések alól, 13 csomagban összesen 6,5 kilogramm Rosanna márkájú fogyasztási dohány, valamint 19 doboz Marlboro márkájú adózatlan cigaretta került elő.

A dohányterméket a sofőr magáénak vallotta.

Később egy Citroen akadt fenn az ellenőrzésen. A járművet vezető magyar férfi és utasa nem jelentettek be vámköteles árut. A szigorított ellenőrzésen azonban más derült ki. A csomagtérben talált piros színű, elakadásjelző tároló táskából 5 kilogramm fogyasztási dohány került elő. A hűtőtáska is rejtett meglepetést, mert a hűtött ételek alatt, 16 doboz LD márkájú adózatlan cigaretta lapult. A gépkocsi aljára felfogatott pótkerék sem maradt „kihasználatlanul”, onnan 8 liter zárjegy nélküli 96%-os alkoholt pakoltak ki a pénzügyőrök.

Nem volt szerencséje annak a török nőnek sem, aki férjével érkezett a röszkei határátkelőre. Elmondásuk szerint bejelenteni való áru nem volt náluk, azonban egy nagyobb méretű utazótáskában, ruhákba csomagolva, összesen 227 doboz VIP márkájú adózatlan cigarettát találtak a pénzügyőrök.

A NAV munkatársai az összesen egymillió forint értékű dohányszállítmányokat, valamint az alkoholterméket lefoglalták és a három ügyet érintően több mint 1,5 millió forint vámigazgatási bírságot szabtak ki.

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Orbán: szeretjük Magyarországot, szeretjük a lovainkat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a felújított Nemzeti Lovarda átadásán. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Lázár János feljelenti a HírTV-t és az Indexet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Fidesz és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter feljelentést tesz a HírTV és az Index ellen a pénteki Célpont című adásban a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választással kapcsolatban elhangzott és az Index által is híresztelt rágalmak miatt – közölte a Miniszterelnökségi Sajtóiroda pénteken este az MTI-vel. A közlemény szerint a HírTV és az Index a legaljasabb és […]

Tovább olvasom

Hírzóna

Bölcsőde épül Ásotthalmon, az óvodát is felújítják

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Egyre több kisgyerekes család költözik a településre, így igény van az intézményekre. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál