Sport

Évet zárnak a kék-sárgák

Évet zárnak a kék-sárgák

2017. december 19., kedd
Évet zárnak a kék-sárgák

Utoljára lép pályára 2017-ben a Vásárhelyi Kosársuli csapata. A kék-sárgák szerdán a PVSK-Kronosz Kiadó együttesét fogadják 18:30-tól a Hódtói Sportcsarnokban. Vas Péterék nem túl fényes előjelekkel várják az összecsapást: több sérülés mellett az elmúlt időszak gyenge teljesítménye miatt sem lehet túl sok önbizalmuk.

Nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy most következő riválisaik a tabella negyedik helyét foglalják el a B csoportfelsőházában. A pécsiek eddig ragyogóan szerepeltek az idényben, de a bajnokság erősségét jól mutatja, hogy már 6-4-es mutatóval a dobogó közelébe tudtak kerülni. A Baranya megyei város második számú férficsapatában eddig az 5 találkozón pályára lépő két tehetség Krnjajski és a korábban Vásárhelyen és Szegeden nevelkedő Demeter termelte átlagban a legtöbb pontot. Mellettük viszont még több, a Rátgéber Akadémián pallérozódó fiatalról sem feledkezhet majd meg a Kosársuli.

Ezzel szemben a hazaiaknak igencsak össze kell kapniuk magukat, hogy behúzzák szezonbeli negyedik győzelmüket. Vasárnap a Vásárhely idegenben szállt ki a Hepp-kupából, miután vereséggel indult haza Salgótarjánból, így már csak a B csoportra kell koncentrálnia az együttesnek. Utasi Gábor fiainak úgy tűnt, hogy akkor semmi sem akart összejönni, szinte alig volt jó dobásuk. Előtte a Békés és a Nyíregyháza ellen sem termett túl sok babér nekik. A csapat azonban már többször bizonyította, hogy óriási szívvel játszva bárkire veszélyesek lehetnek otthonukban. A gárda edzője szerint most sem adják majd fel a dolgot, és mindent megtesznek azért, hogy diadallal búcsúzzanak majd az évtől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.