Balhé

Megéheztek, ezért tilosban állták el a forgalmat a szegedi rendőrök!

Megéheztek, ezért tilosban állták el a forgalmat a szegedi rendőrök!

2017. november 21., kedd
Megéheztek, ezért tilosban állták el a forgalmat a szegedi rendőrök!

Ameddig várták a hamburgert, addig mások kerülgethették a kanyarodó sávban parkoló, kéken villogó rendőrautót - állítja egy olvasónk, aki le is fotózta az egészet. Időközben reagált a rendőrség: nem éheztek meg a járőrök, de tilosban álltak. Viszont nem véletlenül.

UPDATE: Nem enni álltak meg a rendőrök!

Cikkünk megjelenése után reagált aSzegedi Rendőrkapitányság. Azt írták, a járőrök egybejelentésre mentek a helyszínre, és

"ahogy azt olvasójuk Péter is jól láthatta a fény hidat használva álltak meg az Aradi téren. Ez csak abban az esetben valósulhat meg, ha intézkedés történik.Ebben az esetben is a járőrök egy bejelentést követően haladéktalanul vonultak a helyszínre, és az ott tartózkodó sértettet hallgatták meg. Az állampolgár bejelentése alapján adatgyűjtést végeztek. Ahogy a képeken szintén jól látszik, az egyik rendőr kolléga kezében jegyzettömb van, és háttal, több méterre áll a büfétől."

Azt kérik egyébként a sztorit jelentő olvasónktól, hogy

"ha a helyszínen történt cselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Szegedi Rendőrkapitányságon!"

Korábban írtuk:

Egyik olvasónk küldte nekünk a sztorit, aki felháborodva vette észre, hogy miért állják el a forgalmat tegnap délután a szegedi rendőrök. - Éppen óráról mentem haza, amikor az Aradi téren az alábbiakra lettem figyelmes: egy rendőrautó állt az út szélén, a biciklisávot elfoglalva, villogva. Néztem, hol történik a rendőri akció, és igen. Az Aradi Büfénél állt 3 rendőr, aki éppen szolgálatát teljesítette, hiszen szolgálati járművel érkeztek, egyenruhában.

És igen, várták az Aradi Büfénél az ételük elkészítését, villogó rendőrautóval, a bicikli sávot elfoglalva. Elszomorító

- írta nekünk Péter.

Csinált is pár fotót, hogy nyoma is maradjon az egésznek. Mutatjuk!

A fotókon az látszik, ahogy közvetlenül a büfé mellett beszélget egymással a rendőr és a copfos rendőrnő. A férfi még kényelmesen neki is dől egy fatörzsnek eközben. Péter az állítja,néhány percig nézte őket,

"de senkit sem igazoltattak. senkivel se törődtek, a kaját várták!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.