Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: vasárnap megyei rangadó a SZVSE-pályán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A nyolc meccs óta pontot sem szerzett Makó és az ismét Siha Zsolt által irányított SZEOL találkozik egymással vasárnap délután.

Hajrájához közelít az NB III-as bajnokság, így egyre jobban felértékelődnek az előttünk álló találkozók: a 13. fordulóban az elmúlt héten szezonbeli negyedik vereségét elszenvedő SZEOL SC fogadja a zsinórban dupla ennyi találkozón egyaránt pont nélkül maradt újonc Makói FC-t. A papírforma szegedi sikert ígér, azonban a hagymavárosiak számára minden meccs élet és halál kérdése lehet, így abban biztosak lehetünk, hogy kiélezett csatát hoz majd a vasárnapi találkozó.

Újra Siha Zsolt irányít

Azt követően, hogy a Tiszakécske elleni találkozó után lemondott, visszatért a SZEOL-hoz Siha Zsolt, így ismét az ő vezetésével készülnek a kék-fekete labdarúgók. A SZEOL a legutóbbi négy idegenbeli találkozóján nem tudott pontot szerezni, azonban az előző három alkalom során mindig sikerült javítania hazai pályán – a SZVSE-stadionból ráadásul még senki sem tudott idén bajnoki pontokkal távozni, hiszen mind a hat találkozójukat megnyerték Grünvald Attiláék, és a Makó ellen is szükségük lenne a három pontra, hiszen az első öt csapat két ponton belül áll, így egy-egy győzelem rengeteget jelenthet a folytatásra. A SZEOL hátralévő négy találkozója közül a vasárnapi tűnik a legkönnyebbnek papíron – viszont ez nem jelenti azt, hogy az is lesz. “Mindig az ilyen papírforma mérkőzések a legnehezebbek. A Makó hasonló hibába esett, mint amibe mi kerültünk tavaly, valamilyen szinten matematikailag is az utolsó lehetőségeik egyike a vasárnapi meccs, hiszen ha tíz pont alatt végeznek az ősszel, akkor tavasszal 14 forduló alatt már nagyon nehéz lenne megcsinálni a bent maradást. Nekik az egy pont nem ér semmit, azt várom tőlük, hogy megpróbálnak győzelemre játszani. Nem vesszük félvállról a meccset, hogy milyen módon és hogyan, az mindegy – az a lényeg, hogy vasárnap délután a SZEOL neve mellett 27 pont szerepeljen” – fogalmazott a megyei rangadó előtt Siha Zsolt.

A SZEOL mesterének dolgát egy kereten végigsöprő betegséghullám nehezíti, így Stefan Tomisic játékára már lassan nyílna esély, azonban a súlyos sérüléséből felépülő futballista is megküzdött ezzel a vírussal. Mellette Szabó Attila, Péter Antal és Papp Ádám játékára nem számíthat Siha Zsolt.

Online

Vasárnap 13.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a SZEOL SC – Makói FC NB III-as találkozóról. Szurkoljon velünk!

Kéthónapos szériát törne meg a Makó

Két hónapja nem szerzett pontot a bajnokságban a Makó FC: a Maros-partiak szeptember másodikán, a Szekszárd otthonában játszott 0-0-s döntetlen óta zsinórban nyolc találkozót veszítettek el, így a tabella utolsó helyén szerénykednek. Ahhoz, hogy maradjon még esélyük a harmadosztályú tagság meghosszabbítására, mindenképpen győzelmekre van szüksége a csapatnak, csakhogy még – egyedüli csapatként – egyetlen alkalommal sem tudott nyerni a Makó az idei bajnokságban. “Abszolút nincs veszíteni valónk, a Pécs kivételével egyik csapat sem volt nálunk jobb egy dolgot, a góllövést leszámítva. Ez persze pont elég, hiszen ezt a játékot gólra játsszák. Egyedül a PMFC kiemelkedően jó csapat, az összes többi csapatnál a pillanatnyi forma dönt. Nálunk főképp a támadójátékban sok a sérülés, így elöl szinte nem is tudok változtatni. Bízok abban, hogy Babolek és Széll is vállalni tudja a játékot. Győzelemre fogunk játszani, másra nem is alkalmas a keretünk, ezért mindent el is fogunk követni. Nehéz tűzben tartani a játékosokat. Azt mondják, innen már nincs lentebb, de igenis van. A játékosoknak is át kell érezniük a felelősséget. Apróságokon múlnak a meccsek, hiába játszottunk jól a Dabas ellen az első félidőben, egy eladott labda után rögtön hátrányba kerültünk a szünet után. A csapat nevében is mondhatom, az utolsó csepp vérünkig harcolni fogunk, senki nem beszél kiesésről, szó sem lehet ilyesmiről” – mondta a vasárnapi találkozó előtt Méhes Tibor, a Makó edzője.

Így játszottak a csapatok a 12. fordulóban

Dunaújváros – SZEOL SC 3-1 (2-0)
Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Oláh Gábor (Pápai Zoltán, Kovács Gábor).
Dunaújváros: Vaszócsik – Zvara, Csendes, Farkas V., Karacs (Sándor, 65′), Csehi, Dorogi, Tóth T., szepessy (Tapiska, 89′), Király, Tóth Á. (Ferencz, 29′). Vezetőedző: Dobos Barna.
SZEOL: Prokop – Rácz, Gajág, Grünvald, Lévai, Ondrejó (Skribek, 72′), Forró (Göncző – a szünetben), Mihály (Benkő, 80′), Maksimovic, Kéri, Beretka. Szakmai igazgató: Halkó Pál.
Sárga lap: Vaszócsik (59′), Szepessy (70′), Sándor (81′) ill. Forró (44′), Gajág (60′), Grünvald (84′), Göncző (88′).
Gól: Csehi (36′, 53′), Tóth T. (43′) ill. Göncző (59′).

Makói FC – FC Dabas 0-3 (0-0)
Makó, vezette: Takács Tamás (Pogonyi Ferenc, Flinta Zoltán).
Makó: Garamvölgyi – Bánóczki, Tóth I., Sirokmán (Horváth, 73’), Lipták, Takács, Tóth T., István L. (Patai, 80’), Rakonczai, Varga R. (Vajna, 58’), Gémes. Vezetőedző: Méhes Tibor.
Dabas: Scheilinger – Makrai, Erős R., Eördögh, Csepregi, Kiss V. (Sándli – a szünetben), Mundi (Sárközi – a szünetben), Fitos, Fritz, Földes, Crkvenjakov (Csordás, 78’). Vezetőedző: Kerekes Barna.
Gól: Fitos (47’, 76’ – az elsőt büntetőből), Földes (58’)
Sárga lap: Tóth T. (55’) ill. Erős (24’)

A bajnokság állása:

A 13. forduló programja:
november 4., szombat 13.30 Szentlőrinc – Iváncsa, Vecsés – Tiszakécske, PMFC – Szekszárd. november 5., vasárnap 13.30 SZEOL – Makó, Dabas – Mórahalom, Hódmezővásárhely – Kozármisleny, Paks II. – Rákosmente KSK, Honvéd II. – Dunaújváros.

Kommentek

Hírzóna

Női kézilabda-vb: a második kalapból várják a sorsolást a magyarok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A magyar női kézilabda-válogatott a második kalapból várja a decemberi, kumamotói olimpiai kvalifikációs világbajnokság jövő pénteki sorsolását. A német szövetség (DHB) honlapja szerint a magyarok biztosan nem kerülhetnek azonos csoportba Dániával, Norvégiával és Svédországgal. A sorsolásra jövő pénteken, magyar idő szerint 9 órától kerül sor Tokióban, a 24 csapatos világbajnokságot pedig november 30. és december […]

Tovább olvasom

Sport

Tősgyökeres szegedi edző a férfi vízilabdacsapat kispadján

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Sport

Edzőváltás a PC Trade Szegednél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál