Írjon nekünk

Sport

Háttal a kapunak is helyt állt Baji Renátó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Két mérkőzésen az egyik legveszélyesebb ásotthalmi labdarúgó állt a homokháti együttes kapujában: Baji Renátónak persze nem volt ismeretlen, hogy a gólvonal előtt álljon, ám míg az egyik héten azért küzdött, hogy ne szülessen gól a meccsen, az elmúlt hétvégén már ismét betalált korábbi „kollégájának”.

“Czirják Tomi rögtön az UTC elleni meccs elején megsérült. Szerencsére nem kaptam gólt, és fordítani tudtunk, kapott gól nélkül lehoztuk a meccset. Tomi édesapját sajnos elveszítettük, ezért újból én álltam a kapuba, a SZVSE ellen a kontráinkban bíztunk. Az a 0-0 ránk nézve volt hízelgő, nekem is kellett védenem, a védelem is jól teljesített” – összegezte a kapuban töltött két mérkőzését Baji Renátó, az Ásotthalom csatára, aki mezőnyjátékosként állt a gólvonal elé. A homokhátiak csatárának persze nem ismeretlen a hálóőr szerepe, hiszen évek óta szerepel a Kapusháborún is, ahol egy évben csak a döntőben maradt alul. “Nekem is vannak kisebb-nagyobb sérüléseim, amikor fájdalmat éreztem, akkor Tomival felváltva védtünk az edzéseken. Nem idegen tőlem a kapus poszt, sikerült jól lehoznom a két meccset” – tért ki arra, hogy mennyire volt lehetősége gyakorolni a vetődéseket az éles bevetés előtt.

Kószó László együttese roppant fontos győzelmet aratott az elmúlt hévégén, többek között Renátó újabb góljának köszönhetően: az Ásotthalom a szezonban még veretlen Csongrád otthonából hozta el a három pontot, így igazán nagy fegyvertényt hajtott végre. “2010 óta játszom Ásotthalmon, de nem emlékszem arra, hogy bármikor legyőztük volna a Csongrádot, pedig már párszor játszottunk velük. Örülök, hogy gólt tudtam szerezni, fontos gól is volt, hiszen azt beszéltük, hogy az első gólnak döntő szerepe lehet a meccsen. Sajnos Boris is megsérült, én sem tudtam végigjátszani a meccset, de csapatként jól funkcionáltunk. Két helyzetünk volt, de 2-0-ra nyertünk, a Csongrádnak több lehetősége volt. Amit tőlünk elvett a sors, azt sokszor a pályán visszaadja, gondolok itt Mátéra és Tomi apukájára, biztos, hogy az égiek is segítenek” – fejtette ki az ásotthalmi tízes.

Miközben a bajnokságban jól megy az együttesnek, addig a Magyar Kupában ismét az országos második kör jelentette a végállomást a csapat számára: az NB III-as Rákosmente magabiztosan lépett tovább. Mint a kupaszereplésről a támadósorba visszakerült játékos elmondta, ezer sebből véreztek azon a meccsen, az RKSK pedig bár a mezőny végén van, de sokkal jobb csapatról van szó, ez pedig meglátszott a pályán is. „Szerettünk volna persze nyerni, de az volt a realitás, nekünk nem volt helyzetünk. A két osztály között nagy a különbség. Elvileg nekünk kötelező győzelmek jönnek a bajnokságban, a Tiszaszigetnek viszont nehéz meccsei vannak még. Ha mindhármat nyerjük, akkor őszi bajnokok is lehetünk, télen szeretnénk bővíteni a keretünket annak érdekében, hogy legalább egy ilyen eredményes tavaszt produkáljunk, hiszen az első fordulóban elszenvedett vereségünk óta nyolc győzelem és két döntetlen a mérlegünk” – tekintett az őszi hajrára, amelyet csapata a listavezetőtől mindössze egy pontnyi hátrányból várhat.

Közösség

Székelyföld nyerte a 15. Egy a nemzet futballtornát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A nagyszabású torna az Ismerős Arcok koncertjével kezdődött és székelyföldi sikerrel zárult.

Tovább olvasom

Sport

Mikler Roland nem csalódott, de könnyebb visszatérésre számított

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Magas színvonalú, végig kiélezett mérkőzést játszott a MOL-Pick Szeged az idei bajnokság első csúcsrangadóján a Telekom-Veszprém ellen, idegenben. A 29-28-as vereség után csak a végeredmény miatt bánkódott a szegediek kapusa Mikler Roland, aki nyári átigazolása után először lépett pályára volt csapat ellen.

Tovább olvasom

Sport

Sporthétfő: egy góllal kapott ki Veszprémben a Pick

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egy helyen a hétvége legfontosabb szegedi sporteredményei.

Tovább olvasom

Aktuál