Írjon nekünk

Krimi

Halálos építkezés Makón – a bíróság előtt felel a vállalkozó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Kilencen haltak meg, egyikük tíz métert zuhanva halt szörnyet – állítja a vádirat.

A vádlott egy cég ügyvezetője, aki 2015 novemberében vállalta el egy makói raktár lapostetőjének szigetelési munkáit. 2015. december 11-én is éppen ezt csinálták a munkások, melynek végeztével azt fóliával kellett letakarni. A vádlott reggel minden munkásnak adott egy beülő-hevedert, azonban azzal is

tisztában volt a vádirat szerint, hogy a tetőn dolgozók annak ellenére, hogy a hevedert viselik, azt rögzíteni semmihez sem tudják.

A munkások így mindenféle védőeszköz nélkül végezték a munkájukat a 9 db füstelvezetőnek szánt nyílás közelében. Délután 3 óra körül bekövetkezett a baj

az egyik munkás az egyik fóliával letakart nyílásba lépett és mintegy 10 méter magasból a padlóra zuhant. Az esés miatt szerzett sérüléseibe belehalt.

A járási ügyészség a vádlottat

halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja.

Kommentek

Hírzóna

Bőröndnyi cigarettával érkezett Röszkére egy bolgár sofőr

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A pótkerék helyéről 20 liter alkohol is előkerült.

Tovább olvasom

Hírzóna

Internetről rendelt magának marihuánát egy kisteleki férfi

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

65 tő kannabiszt nevelt.

Tovább olvasom

Baleset

Füsttől lett rosszul három betoncsiszoló munkás Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Zárt helyiségben, szellőztetés nélkül dolgoztak benzinmotoros géppel.

Tovább olvasom

Aktuál