Írjon nekünk

ARC

Durván udvarolnak a fiúk a 13 éves aranytorkú Flórának

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Magyarországot és Szegedet képviseli Európa legnagyobb gyermek dalversenyén Kaunasba Tabatabai Nejad Flóra. Szerda hajnalban indul édesanyjával, de előtte elárult nekünk néhány titkot.

 

 

A 13 éves Flórának már komoly rajongótábora van, hiszen rengeteget szerepelt már az országos médiában. Először a TV2-n az Ének iskolájában kedvelhették meg a nézők, majd szerepelt a Sztárban Sztár + 1 kicsi című műsorban is. A kis tehetséget utolsó otthoni próbája alkalmával látogattuk meg szegedi otthonában.

– Már három éve szeretnék eljutni a Kaunas Talentra, mert ez a kontinens legnagyobb ifjúsági dalversenye. 33 országból több, mint száz énekessel kell majd versenyeznem

– meséli Flóra.
Az aranytorkú énekes számára nem idegenek a nemzetközi megmérettetések, hiszen több külföldi versenyen is sikeresen szerepelt már. Megnyert díjai alig férek el a konyhaasztalon.

Igazi tini némi hisztivel és sok udvarlóval

“Néha szoktam hisztizni, de hogy mennyire komolyan az attól is függ, hogy milyen dologról van szó, de általában ki szoktam magamnak könyörögni a dolgokat”

– meséli. – Anyuék megnyugszanak, de általában kell egy kis idő amíg meglágyul a szívük és azt mondják, na jó legyen – avat be a tinilét rejtelmeibe Flóra. – Igazából sok fiú udvarol nekem, de a legtöbbet visszautasítom mert sokszor durván, vagy ismeretlenül írnak rám. Úgy fogalmaznak, hogy szép vagyok, leszünk-e szerelmesek. Ilyenkor pár percre kicsit kiakadok, de hamar megnyugszom és akkor eldöntöm, hogy az ilyen üzeneteket, már meg se nézem és nem is kommentelek rájuk. Előfordul néha az is, hogy a suliban is udvarolnak, de most már meg tudom oldani az ilyen helyzeteket – avat be titkaiba a fiatal tehetség.

Gyógyszerész akar lenni, hogy szülei büszkék lehessenek rá

Flóra édesanyjával Radics Mónikával, testvérével és háziorvosként dolgozó iráni édesapjával Tabatabai Nejad Mohameddel él egy gyönyörű családi házban Szegeden. A lány, bár imádja a színpadot és csillogást, valamint a gyönyörű ruhakölteményeket, mégsem énekes szeretne lenni, ha felnő.
– Az éneklést soha nem szeretném abbahagyni, de

már ovis korom óta az a célom, hogy gyógyszerész legyek, az az álmom, hogy ez megvalósuljon.

Szeretnék bekerülni az egyetemre és azt jó eredménnyel elvégezni, hogy a szüleim az élet minden területén büszkék lehessenek rám – magyarázza.

Kommentek

Tovább olvasom

ARC

Pokrócokban jutott Tibetbe a földrajztanár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Föld országainak egyharmadában járt már Bardócz Attila, a szegedi Madách Imre általános iskola földrajz tanára. Kommentek

Tovább olvasom

ARC

Kitti vagyok, mesterségem címere: vándorfodrász

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vándorfodrászként házról-házra járva varázsol szebbnél-szebb frizurákat házigazdái legnagyobb örömére.

Tovább olvasom

ARC

Honnan fúj a szél? – Egy fiatalember sikeres pályaválasztása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szakember, aki barométer nélkül is pontosan tudja a várható időjárást. Gyuris Ferenc tizenkilenc éves kora óta dolgozik a szegedi meteorológiai állomáson. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál