Bréking: az Európai Parlament megszavazta a kötelező betelepítési kvótát

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pár perce annak, hogy az Európai Parlament elfogadta a rendeletet. Döntés született arról, amire a kormány hónapok óta figyelmeztet –írta Facebook-oldalán Dömötör Csaba államtitkár.

Az uniós intézmények megindítanák a betelepítéseket. Nem önkéntes, hanem kötelező jelleggel. Állandó rendszert hoznának létre, létszámkorlát nélkül. Ez még nem minden: a betelepítéseket ott kezdenék, ahol szerintük még nem fogadtak be elég bevándorlót. Tehát például Magyarországon – olvasható Dömötör Csaba közösségi oldalán.

Az államtitkár arról is ír, hogy itt még nem pihentek meg az alkotók: megkönnyítenék a családegyesítéseket, és a mindenhol sokat bírált zavaros hátterű NGO-kat is bevennék a buliba. Ezután zárt ajtós tárgyalások jönnek a többi brüsszeli intézmény részvételével. Ha véglegesítik a rendeletet, akkor gyakorlatilag erőből vesznek el tőlünk egy alapvető jogot: annak meghatározását, hogy kivel élünk együtt.

Botrány. De még lehet fokozni, mert van két minősítő körülmény is: az ellenzék idehaza azt mondja, hogy ezek a tervek nem is léteznek, ehhez képest pár perce a baloldal képviselői az egész csomagot cakkpakk megszavazták. Így legalább tudjuk, kikre nem lehet bízni Magyarország biztonságát – véli a politikus.

Előző sztori

Meglettek a gerillakötés szegedi elkövetői + FOTÓK

Következő sztori

Szegeden bejelentették: ingyenesen kaphatnak védőoltást a pedagógusok is