A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a teherautó sofőrrel, szemben, aki júniusban Csengelénél vonat elé hajtott.
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a teherautó sofőrrel, szemben, aki júniusban Csengelénél vonat elé hajtott.
A férfi június 14-én kora este pótkocsis teherautójával Kistelek felől haladt Csengelére, de nem vette észre a pirosat mutató vasúti jelzőlámpát. A kanyar után szemébe sütött a nap, így továbbra sem látta a piros jelzést, az balról, 100 km/órával érkező IC vonatot azonban csak akkor vette észre, mikor már a sínekre hajtott. Az ütközés elkerülhetetlen volt, a személykocsikban mintegy 22 millió forint kár keletkezett, szerencsére személyi sérülés nem történt.
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a sofőrrel szemben vasúti közlekedés biztonsága elleni gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.