/

Továbbra is segítik magyar rendőrök Szerbiában és Macedóniában a határvédelmet

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerbiába 15, Macedóniába 30 rendőr utazik, hogy részt vegyen a közös határrendészeti műveletekben – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint Halmosi Zsolt az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettes hétfőn Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában búcsúztatta a macedón-görög és a szerb-bolgár határ megerősítésére egy hónapra delegált rendőröket. A magyar rendőrök fő feladatukként járőrszolgálatot látnak el a jogellenes határátlépések megelőzése és felderítése érdekében, illetve közreműködnek az embercsempészek és a Macedónia, valamint Szerbia területére belépő illegális migránsok előállításában – írta az ORFK. Kiemelték: nemcsak a határ közvetlen közelében fognak szolgálatot teljesíteni, hanem beljebb, az utakon is.

Mindkét kontingens terepjáró szolgálati gépkocsikkal, éjjellátó készülékekkel, hőkamerákkal is segíti az érintett határszakasz védelmét. A magyar rendőrök saját szolgálati felszerelésükkel látják el feladataikat, intézkedési jogosultságukat a vendéglátók irányítása, felügyelete mellett gyakorolják – olvasható a rendőrségi közleményben.

Előző sztori

A Nemzeti Közművek a kamarákkal együttműködnek a tájékoztatásban

Következő sztori

1956 szegedi szikrájára emlékeztek + FOTÓK