Szuda Ágnes: földrajzos szemlélettel az ifjúság szolgálatában

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarország ENSZ ifjúsági küldötteként lát el feladatokat a szegedi származású Szuda Ágnes. Az újdonsült kinevezett elmondta, fő feladatának tekinti hitelesen képviselni a magyar fiatalok érdekeit, emellett tolmácsolni az Egyesült Nemzetek Szervezete programjait az ifjúság felé.

„Mindig is fontosnak tartottam, hogy a majdani munkám során olyan feladatokat láthassak el, amellyel segíthetek másoknak és a tevékenységem pozitív társadalmi változást eredményez. Ezért jelentkeztem ifjúsági küldöttnek, úgy érzem, ebben a feladatkörben mindezt meg tudom valósítani” – emelte ki Szuda Ágnes, aki a közelmúltban vette át hivatalosan a tisztséget Rácz Zsófiával egyetemben. Hozzátette, a feladatok körét az előd, Volom András fektette le, elindítva a Magyar ENSZ Ifjúsági Küldött Programot, amelynek a hazánkban megvalósított tevékenységi körét viszi tovább.

„Egy ENSZ ifjúsági küldött azontúl, hogy az ifjúság véleményét képviseli a döntéshozók felé, összekötő szereplőként jelenik meg az ENSZ és a fiatalabb generáció között. Törekszem felmérni az itthoni fiatalság igényeit, érdeklődési körét, ennek megfelelően tudom az érdekeiket hitelesen képviselni. A küldötti feladatban Rácz Zsófia jelenleg a nemzetközi színtéren áll helyt, az ő munkáját is segítem azzal, hogy a hazai impresszióimat tolmácsolom felé.

Célom, hogy minden magyar fiatal számára nyitottá tegyem a programot,

függetlenül attól, hol él, vagy milyen társadalmi, gazdasági, vallási, etnikai háttérrel rendelkezik, gondolva a fogyatékkal élő fiatalokra is. Ebben a személyes találkozáson túl a digitális világ adta lehetőségek is a segítségemre lehetnek” – ismertette Szuda Ágnes. Magyarország ENSZ ifjúsági küldötte a SZEGEDma.hu-nak elmondta, több olyan programja van az ENSZ-nek és a hozzá kötődő nemzetközi szervezeteknek, amelyeket fontos lenne a magyar fiatalokkal is megismertetni, ezáltal inspirációt kaphatnak ahhoz is, hogyan tudnának saját életükön, környezetükön változtatni.

„A Magyar ENSZ Ifjúsági Küldött Programban hirdették meg a küldöttségre delegáló pályázatot, márciusig adhatták be jelentkezésüket az indulók, többkörös kiválasztási folyamat végén választották ki a két küldöttet. A kompetenciában kiemelt szerepet tölt be az angoltudás, a fogalmazáskészség, valamint az, hogy mennyire tud az illető csapatban dolgozni, illetve hogy milyen víziója van az ifjúsággal kapcsolatosan. Feladatellátásomban segíthet az a tudás, amelynek alapjait a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban kaptam.

Sokat köszönhetek földrajztanáraimnak, Drevenka Istvánnak és Szőllősy Lászlónak, akik meglátták bennem a tehetséget és a földrajz irányába tereltek. A tanulmányi sikerek is megerősítették bennem, ezt az utat kell választanom. Érettségi után a Cambridge-i Egyetemen tanultam tovább, s szereztem geográfusi diplomát” – fejtette ki a szegedi küldött, ismertetve, a földrajzos látásmód egy olyan rendszerszemlélet, amely által más szempontok figyelembevételével, átfogóbban közelíthet meg társadalmi problémákat, mint más tudományok képviselői. Hozzátette, a Cambridge-ben szerzett kritikus gondolkodásmód és az ott megismert szemléletek nagyban inspirálták, így az egyetemen szerzett tapasztalatai is segíthetik megoldási javaslatai kidolgozása során. „Emellett úgy gondolom, a londoni Cabinet Office-ban szociális kutatóként szerzett ifjúsági programokhoz kötődő tapasztalatom, illetve a genfi Egészségügyi Világszervezetnél (WHO) az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaival kapcsolatos szakmai gyakorlatom ugyancsak segítségemre lehet abban, hogy küldötti munkám során pozitív hatással legyek a magyar fiatalok életére” – tette hozzá.

Az Angliában töltött időnek köszönhetően beleláthatott egy másik társadalom működésébe,

megtapasztalta, mi az, ami jobban működik, vagy másként, így láthatta azt is, ebből mit tud hazahozni, jó példakánt adoptálni a gyakorlatban. Szuda Ágnes elmondta, kinevezése pozitív fogadtatásra talált a közvetlen környezetében. Reméli, egykori tanárai büszkék rá, családjától és barátaitól kapott támogatás nélkül elmondása szerint nem tudta volna végigjárni a Magyarország ENSZ ifjúsági küldötti pozícióhoz vezető utat.

Előző sztori

„Szeretném, ha valaki ilyen leveleket írna nekem”

Következő sztori

Kézilabda: megállíthatja a címvédőt a MOL-PICK Szeged

Legutóbbi hasonló cikkek