Közélet

Szili: Káoszba taszítaná az országot a Jobbik és a baloldal összefogása

Szili: Káoszba taszítaná az országot a Jobbik és a baloldal összefogása

2017. október 24., kedd
Szili: Káoszba taszítaná az országot a Jobbik és a baloldal összefogása

Be kell látni, hogy annak az Európának, amelyikről azt gondoljuk, hogy a következő ötven-száz évben működőképes lehet, inkább a nemzetek Európájára kell épülnie - jelentette ki a Magyar Időknek adott interjújában Szili Katalin. A határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott a lap keddi számában beszélt arról is, hogy a baloldal és a Jobbik összefogása káoszba taszítaná az országot.

Az MSZP egykori alelnöke, az Országgyűlés volt elnöke szerint az emberek Európa-szerte biztonságot és kiszámíthatóságot akarnak, így a magyar választók is oda fogják behúzni az ikszüket, ahol ezeket megkapják. Azzal kapcsolatban, hogy a határon túli magyarság szempontjából van-e jelentősége a mostani nemzeti konzultációnak,

Szili Katalin

azt mondta, nemcsak és kizárólag a magyar állam területén élők, hanem a határon túli magyarság is érzi a biztonságukat szolgáló törekvéseket. “Bármerre járok a határon túli közösségekben, ez a téma mindig előkerül. Érzik, hogy egy korszak végéhez és egy új korszak kezdetéhez értünk. Annak a neoliberális világnak, ami a XX. század nagy részét jellemezte, gyakorlatilag vége, a kozmopolita világlátás, amit korábban internacionalizmusnak hívtunk, megszűnőben van.” – fogalmazott a napilapnak. Szerinte kiderült, hogy a globális szemlélet önmagában csak az emberek kiszolgáltatottságát, kitettségét növelte, ezért mára a biztonság kérdése vált a legfontosabbá, legyen szó az emberek személyes biztonságérzetéről vagy a jog- és közbiztonságról. Szili Katalin szerint túlhaladottá váltak a korábban sokak által az Európai Egyesült Államok létrejöttéhez fűződő elképzelések is. Be kell látni, hogy annak az Európának, amelyikről azt gondoljuk, hogy a következő ötven-száz évre működőképes lehet, inkább a nemzetek Európájára kell épülnie. Ez nem bezárkózást jelent! Egyszerűen arról szól, hogy minden nemzetnek meg kell őriznie a saját identitását, hagyományait, értékvilágát, és ez a sokszínűség adja annak az Európának az értékét, amely a jövőben versenyképes lehet globális szinten is. Ez az Európa természetesen abban a keresztény kulturális körben értelmezendő, ami mindig is a sajátja volt – mondta.

Hiányzik a valódi baloldal Magyarországról

Szili Katalin arról is beszélt, hogy Magyarországnak szüksége van valódi baloldalra, bár szerinte fontos megjegyezni, hogy azok a fajta ideológiai megkülönböztetések, amelyek a XX. századot jellemezték, ma már nem érvényesek. Hiszen a mostani kormányzó pártok vezették be például a bankadót, amit annak a baloldali politikai erőnek kellett volna megtennie, amely viszont Magyarországon mindig a tőke oldalán állt. Arról, hogy mit szól ahhoz, hogy a balliberális értelmiség is a baloldal és a Jobbik összefogását sürgeti, a politikus azt mondta: nagyon furcsa, hogy azok kiáltanak most összefogásért, akik korábban a legdurvább kritikával illettek bárkit, aki egy szélsőséges párttal esetleg együtt szavazott a parlamentben vagy aláírt bizonyos kezdeményezéseket. Az ember azt várná, hogy nem érdekek, hanem értékek határozzák meg valakinek az álláspontját a szélsőségektől való elhatárolódással kapcsolatban. Közölte, ezt rendkívül veszélyes játéknak tartja, de szerinte szerencsére ma sokkal felnőttebb a választópolgárok közössége annál, hogy egy ilyen átverést elfogadjon. Akik ilyen, csupán matematikai megoldásokkal mázolnak, azok elfelejtik, hogy a választóknak szívük is van. Végül pedig azért is veszélyes mindez, mert egy országot nem lehet a káoszba taszítani. Arról ugyanis nem beszélnek a baloldal és a Jobbik összefogását sürgetők, hogy mi lesz a választást követő napon – mondta Szili Katalin a Magyar Időknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.