Most nem számított az idő a Hódoknál + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ritkán, de most elmondható, hogy a hétvégén rendezett Hód Úszó SE rendezvényén nem a versenyszellem, hanem inkább a szórakozás játszotta a főszerepet. A hagyományosnak mondható Batyus Bulit a Sun City Szabadidőközpontban tartották meg, ahova az egyesület összes sportolóját és hozzátartozóikat is meghívták.

A Batyus Buli lényege, hogy mindenki hozzon magával valami kis finomságot, amiből aztán egész nap lehet gazdálkodni. Ebben aztán nem volt hiány az asztalokat elnézve. Az étvágy csak tovább fokozódott a Székely Mihály által őrizett és gondozott bográcsok miatt. Ezek természetesen nem voltak üresek, ebédre pörkölt készült bennük.

A helyszín adottságai miatt a fiatalok is gond nélkül el tudták magukat foglalni, strandröpi, wakebord, vagy akár egy nagy séta a szabad levegőn segíthetett ellazulni, és ez által felkészülni a Hódokra váró feladatokra, versenyekre.

Az esemény lényege természetesen az együtt töltött idő. Az, hogy a csapattársak, akik a legtöbb esetben barátok is, érezzék az összetartozást, mestereikkel együtt. Egy szó mint száz, szombaton móka volt és kacagás, ezek után azonban kemény munka vár a fiúkra és a lányokra, elég csak az október 14-15-én rendezendő Rövidpályás Hód Kupát említeni.

no images were found

Előző sztori

Vans – egy fiatalos márka, az örök lázadóknak

Következő sztori

Vádemelés a lánya betegségét elhanyagoló hódmezővásárhelyi nővel szemben