Írjon nekünk

Közélet

Molnár Gyula: az MSZP él

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett – jelentette ki az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

Molnár Gyula az MSZP választmányának ülése után hangsúlyozta azt is, pártja politikai stratégiája nem változott: a Tegyünk igazságot! című program egy markáns, világos, egyértelmű baloldali program.

Molnár Gyula közölte, megerősítették azt is, hogy a mostani szakaszban az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet. Listavezető lesz, és dolgoznak azon, hogy a lehető legszélesebb együttműködésnek legyen egy civil kormányfőjelöltje – mondta, hozzátéve, hogy az MSZP a mostani szakaszban nem támogatja egyetlen párt miniszterelnök-jelöltjét sem.

A politikus jelezte azt is, tárgyalni fognak a demokratikus ellenzék pártjaival. “Tárgyalni fogunk, nem diktálni, hanem együttműködésről beszélni, hogy hogyan, miképpen lehet leváltani 2018-ban ezt a hatalmat” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, készen állnak az együttműködésre minden demokratikus politikai erővel, de “Horn Gyula pártja” nem tárgyal szélsőjobboldali pártokkal.

Molnár Gyula megköszönte Botka László munkáját. Elmondta, a választmányi vitában szóba került az is, mi vezetett a miniszterelnök-jelölt lemondásához. A felmerült okok között említette, hogy hiányzott a partnerek fogadókészsége, hogy az MSZP-n belül belső bizonytalanság volt azzal kapcsolatban, helyes úton haladnak-e, illetve hogy a kormányfőjelölt nem volt képes korrekcióra.

Hozzátette: visszautasít minden olyan vádat, amely a nemzeti együttműködés rendszere részének tekinti akár az MSZP-t, akár bármelyik demokratikus ellenzéki pártot.

Mint elmondta, Hiller István választmányi elnök készíti elő a párt választási programját, amelyet november 18-án mutatnak be. Hozzátette: október 23-án szeretné bemutatni azt “a keretet”, amely alkalmas lehet arra, hogy a demokratikus ellenzéki oldalt összerendezze és a kormányváltást megvalósítsa. Az MSZP várhatóan decemberben “kampánynyitó kongresszust” tart.

Molnár Gyula úgy fogalmazott: “vissza lehet térni mindenkinek a fészkére. A keselyűknek nem kell tovább keringeni fölöttünk”. Az MSZP kész arra, hogy visszaszerezze azok bizalmát, akik az elmúlt időszakban úgy érezték, a szocialista párt az együttműködés akadálya – közölte.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke közölte: a választmány ülésén döntő többségben voltak azok, akik széles körű együttműködést akarnak a demokratikus ellenzéki pártokkal. Elmondta azt is, nem lépett ki, nem mondott le senki.

“Az MSZP összezárt, innentől kezdve a választók, a választás, egy igazságos és boldogabb Magyarország megteremtése a cél” – fogalmazott.

Hiller István értékelése szerint a választmány ülésén értelmes és kemény vita folyt. Míg az egyik oldalon az együttműködést szorgalmazók, a másikon azok álltak, akik szerint nem kell együttműködés, az MSZP egyedül induljon a választáson.

A választmányi elnök kitért arra is, hogy személyi kérdésekben az a hiteles és az az igaz, amit ő, illetve a pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető nyilatkozik.

Kérdésekre válaszolva Molnár Gyula elmondta, az együttműködés lehetőségéről az Együtt-tel, a Párbeszéddel, a Demokratikus Koalícióval és a Magyar Liberális Párttal tárgyalnak. Tudomásul vették, hogy az LMP és a Momentum kategorikusan visszautasította az MSZP kezdeményezését.

Kitért arra, hogy az LMP-nek és a Momentumnak is elküldik a választmány által szombaton elfogadott 12 pontot, amely az igazságos Magyarországról és a demokrácia minimumáról szól. Erről szakmai vitát ajánlanak a két pártnak.

A pártelnök közölte, a tárgyalások jelenlegi szakaszában nem vizsgálják, hogy választástechnikailag, politikailag hogyan lehet a piramis tetejét összerakni, az alját fogják most megépíteni. Ez a 106 egyéni körzetben való indulásról szóló egyeztetéseket jelenti – részletezte, megjegyezve: jelenleg azt sem vizsgálják, hogy közös jelöltek vagy koordinált indulás legyen.

Ha ebben megállapodnak – folytatta – , akkor beszélhetnek arról, hogyan lehet tovább építkezni. Molnár Gyula jelezte, hogy ő közös lista felé vinné a tárgyalásokat, de elfogadja, hogy ha ezt mások, például Gyurcsány Ferenc DK-elnök elvetik.

Hiller István azt mondta, mindenben meg akarnak állapodni, amiben lehet. Szerinte “reális és elérhető”, hogy az egyéni választókörzetekben a demokratikus ellenzék pártjainak egy jelöltje legyen.

Az Index.hu információi szerint a választmány a következőkről döntött:

– az MSZP tárgyalást kezd az összes “demokratikus ellenzéki párttal”,

– a Jobbikkal semmiképp sem működik együtt, mert “Horn Gyula pártja nem tárgyal szélsőséges erővel” – ezt Molnár Gyula pártelnök mondta a választmány szünetében.

– Az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet.

– Csak listavezetője lesz, de egyelőre még nem volt a listaállítás napirenden. (Az sem dőlt el, hogy saját vagy közös listája lesz-e a pártnak.)

– Decemberben kampánynyitó kongresszust tart a párt, itt véglegesítik az egyéni jelöltek listáját és a pártlistát.

– Hiller István választmányi elnök készíti elő a párt választási programját, amelyet november 18-án mutatnak be.

– Október 23-án szeretnék bemutatni azt “a keretet”, amely alkalmas lehet arra, hogy a demokratikus ellenzéki oldalt összerendezze és a kormányváltást megvalósítsa. – ezt Molnár Gyula fogalmazta meg így.

– Az MSZP nem támogat olyan miniszterelnök-jelöltet, aki más párt tagja. Tehát sem Szél Bernadett, sem Karácsony Gergely mögé nem áll be.

– Orbánt persze nagyon nehéz lesz kormányfőjelölt nélkül megszorongatni, így azért “dolgozunk, hogy legyen egy civil, külső miniszterelnök-jelölt” – ígérte Molnár Gyula.

Kommentek

Hírzóna

Hívők adományaiból (is) renoválják a Szent Rókus-templomot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már állnak az állványok.

Tovább olvasom

Hírzóna

Szijjártó: Brüsszel nyíltan bátorítja az embercsempészetet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A migrációt szervező erők ismét támadásba lendültek.

Tovább olvasom

Közélet

Ma újra lesz szúnyogirtás Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ez lesz az idei negyedik beavatkozás.

Tovább olvasom

Aktuál