Meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot a KDNP

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Meghosszabbítaná április 30-ig a kilakoltatási moratóriumot a Kereszténydemokrata Néppárt.

A Harrach Péter KDNP-frakcióvezető, Hollik István és Szászfalvi László országgyűlési képviselők által jegyzett törvényjavaslat értelmében november 15-től április 30-ig tartana a moratórium abban az esetben, ha a kötelezett magánszemély.

Eddig ez az időszak december 1-től március 1-ig tartott.

A változtatás célja a javaslat indoklása szerint, hogy a lakóingatlanukat elveszítő adósok – illetve az önkormányzat jegyzője – számára a lakhatás biztosítására több idő álljon rendelkezésre.

Indokoltnak tartják emellett a javaslat benyújtói, hogy a téli időszakon túl a hűvös őszi, tavaszi időszakra is kiterjedjen a kilakoltatási moratórium.

A rendelkezést a hatálybalépése napján folyamatban lévő azon végrehajtási eljárásoknál is alkalmazni kell, amelyeknél a lakóingatlanok kiürítésére a módosítás hatálybalépésének napján még nem került sor.

A mihamarabbi alkalmazhatóság érdekében a törvényjavaslat a kihirdetését követő napon hatályba lépne – olvasható az Országgyűlés honlapján közzétett javaslatban.

Előző sztori

A múlt félévben átlagosan két pár cipőt vásároltak a magyarok

Következő sztori

A Krúdyban főzött a Tiszavirág étterem séfje