Közélet

Még kérdéses az úszók sorsa az újszegedi sportuszoda nyitásáig

Még kérdéses az úszók sorsa az újszegedi sportuszoda nyitásáig

2017. október 25., szerda
Még kérdéses az úszók sorsa az újszegedi sportuszoda nyitásáig

A Városi Sportuszodáról és az úszók lehetőségeiről is szó esett a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság testületének szegedi ülésén. Mint elhangzott, a sportuszoda november második felére tehető átadásáig még nem született konkrét megállapodás a sportolók edzéslehetőségének további biztosításáról.

A Szegedi Úszó Egylet a Városi Sportuszoda kitolódott felújítási ideje alatt, október végéig a Partfürdőben tartja, tartotta edzéseit. Az üzemeltető, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. eredetileg október közepéig tervezett itt edzéslehetőséget biztosítani az úszók és búvárúszók számára. A két héttel meghosszabbított szolgáltatás 270 ezer forintos költségének fedezését a bizottság a sport keretből fennmaradt szabadon felhasználható összegből megszavazta. A Szegedi Úszó Egylet az összeget az üzemeltetőnek fizeti be az október végéig terjedő létesítményhasználatért. „Arról, hogy mi lesz november 1. és november 20-a, az újszegedi sportuszoda megnyitásáig, még egyeztetéseket folytatunk a Partfürdővel az edzési lehetőség további biztosításáról, egy esetleges újabb hosszabbításról” – ismertette

Joób Márton

(MSZP), a testület elnöke, hozzátéve, a búvárúszók már jelezték, kiegyeznének ezzel a megoldással. A sportuszoda kitolódott felújításával kapcsolatban

korábban

megkerestük a kivitelező Ferroép Zrt.-t, amelynek nevében

Keresztes Dániel

projektvezető elmondta, az eredetileg kitűzött határidő módosításának szükségességét több, műszaki jellegű tényező okozta. „Egyrészt a bontási és földmunkák során, olyan – a terven nem ábrázolt – nagy kiterjedésű beton és vasbeton alépítményeket, alaptesteket tártunk fel, amelyek elbontása nélkül a kivitelezést nem folytathattuk. Másrészt a vízgépészeti vezetékek cseréjéhez szükséges fizikai vizsgálatokat – például nyíltárkos víztartási próba – is elvégeztük. Így olyan vezetékszakaszokat is cseréltünk, amelyek alapvetően nem tartoztak a szerződött műszaki tartalomba, de a fenti vizsgálatok elvégzését követően a csere vált indokolttá. Azonban a nagy keresztmetszetű gravitációs vezeték tekintetében a korábbi csere helyett annak megtartásáról született döntés, így összességében 10 millió forint nagyságrendű megtakarítást értünk el a korábbiakban említett vizsgálatok eredményeképpen” – részletezte Keresztes Dániel, aki hozzátette, az eredendően visszaépítésre szánt, a medence test mellől kitermelt több száz köbméter föld a laboratóriumi vizsgálatok során az előírt minőségi követelményeknek nem felet meg, ezért ennek elszállításáról és új töltőanyag beszállításáról is gondoskodniuk kellett. A bizottság ülésén továbbá elhangzott, a Korondi utca 5. szám alatti orvosi rendelő felújításának építési munkálatai elkészültek, az érintett háziorvosok –

Szabó László, Kass Ferenc, Ninikashvili Ekaterina

felnőtt háziorvosok,

Makó Gabriella, Vojnár Tímea, Rudas Magdolna

házi gyermekorvosok, valamint

Varga György

fogorvos – november 27-től a felújított rendelőben folytathatják munkájukat. Az ülésen a hagyományokat követve idén is kétezer élelmiszercsomag összeállításáról döntöttek, csomagonként legfeljebb bruttó 5.500 forint értékben. A szociális és egészségügyi okok végett rászoruló személyek, családok karácsonyához járulnak ezzel hozzá. A támogatott személyek névsorát civil és karitatív szervezetek ajánlása útján határozzák meg. A bizottság a tűzifapályázatra beérkezett kérelmek alapján korábban döntött 400 személynek 1-1 erdei köbméter tűzifa odaítéléséről. Október 20-ig 394 személynek kiszállították a fát, a fennmaradó hat főnek nem tudták átadni elköltözés, elhalálozás és egyéb okból kifolyólag. A megmaradó hat erdei köbméter mennyiséget az önkormányzat honlapján november 15-i beérkezési dátummal újrapályáztatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.