Labdarúgás: pontot lopna a listavezetőtől a Szeged-Grosics

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három vesztes bajnoki után látogat az Új Hidegkuti Nándor Stadionba a Szeged 2011-Grosics Akadémia. A túra nem ígérkezik könnyűnek, de a szegediek pontszerzés reményében utaznak a fővárosba.

Soroksár, Kazincbarcika, Gyirmót. Zsinórban három bajnoki mérkőzésén maradt alul a Szeged 2011-Grosics Akadémia, s bár az utóbbi két találkozón mutatott biztató jeleket játékban az együttes, pontot mégsem sikerült szerezni. “A csapategységgel nincs probléma. A három mérkőzésből egyetlen egy lógott ki nagyon, az a soroksári volt. Ott sem dinamikában, sem gyorsaságban, sem taktikai, technikai téren nem olyanok voltunk, mint amilyennek lennünk kellett volna. Kaptunk egy olyan gólt a 20. percben, amit nem lett volna szabad megítélni, ezt követően pedig nem tudtunk olyan játékot játszani, mint az előtte lévő mérkőzéseken. A Kazincbarcika és a Gyirmót ellen mi domináltunk, jól játszottunk, de a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. Mondtam a játékosaimnak, hogy magával a játékkal és a hozzáállással nincs semmi probléma, elsősorban a koncentrációval van. Hogyha marad ez a hozzáállás és az előre játékban jobban tudunk sáfárkodni a lehetőségeikkel, akkor az elkövetkezendő meccseken biztosan eredményesek leszünk” – mondta Supka Attila vezetőedző a mérkőzés előtt a klub hivatalos honlapjának. Nem vár most sem könnyű feladat Germán Tamásékra, a listavezető, tavaly még elsőosztályú, s a feljutás legnagyobb esélyesének kikiáltott MTK otthonában kellene megszakítania rossz sorozatát a csapatnak.

Online

Vasárnap 17 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk az MTK Budapest – Szeged 2011-Grosics Akadémia Merkantil Bank Liga találkozóról. Szurkoljon velünk!

A fővárosi kék-fehérek búcsúja az első osztálytól az előző idény utolsó fordulójában dőlt el. Akkor az MTK nem tudta legyőzni a Haladást, így a Gyirmóttal együtt búcsúzott az élvonal küzdelmeitől. A cél egyértelmű: azonnali visszajutás az NB I-be. Nyáron a Balmazújváros sikeredzője, Feczkó Tamás vette át a kék-fehérek irányítását, s egyelőre ez a döntés beigazolódni látszik, az MTK tizenegy forduló elteltével 28 szerzett pontjával vezeti a Merkantil Bank Liga tabelláját. Ezzel együtt a Szeged-Grosics vezetőedzője bízik benne, hogy sikerül megszakítani a vereség-szériát. “Az MTK ellen is ugyanúgy készültünk, mint az eddig. Mindenféleképpen úgy megyünk Budapestre, hogy pontot, pontokat szeretnénk szerezni. Megpróbáljuk összerakni úgy a csapat játékát, hogy abban ne legyen hiba. Bízom abban, hogy a fiúkat majd az is feldobja, hogy egy nagyon jó stadionban fogunk játszani egy feljutásé” – mondta Supka Attila.

Így játszottak a csapatok az előző fordulóban

Kazincbarcikai SC – MTK Budapest 0–1 (0–0)
Tiszaújváros, 2000 néző. Vezette: Molnár Attila (Bede Tamás, Hofbauer Roland)
KBSC: Somodi – Palmes (Tóth Sz., 77′), Heil, Belényesi, Lőrincz P. (Süttő, 82′), Sigér Á., Kovács O., Constantinescu (Kristófi, 59′), Takács P., Mikló, Boros G. Vezetőedző: Vitelki Zoltán.
MTK: Demjén – Bori, Balogh B., Gengeliczki, Deutsch, Vass Á., Vass P., Kanta J. (Lencse, 73′), Farkas II B. (Gera D., 62′), Torghelle, Korozmán (Hrepka, 73′). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Gól: Torghelle (81′)

Gyirmót FC Győr – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1 – 0 (0-0)
Győr, Gyirmót FC stadion. Vezette: Pillók Ádám (Király Zsolt, Mohos Milán).
Gyirmót: Sebők – Achim S., Lengyel D., Lázár, Présinger, Kiss M., Nagy P., Szőcs (Paku, 75′), Kőris (Szegi – a szünetben), Jano (Simon – a szünetben), Szalánszki. Vezetőedző: Molnár László.
Szeged: Szántai – Papp F., Farkas M., Achim Á. (Beke, 80′), Molnár J. (Balogh, 72′), Horváth A., Coroian, Pászka (Nicorec, 83′), Zabadi, Zádori, Germán. Vezetőedző: Supka Attila.
Gól: Nagy P. (76′).
Sárga lap: Kiss M. (29′), Szegi (84′), Présinger (85′) ill. Achim Á. (44′), Papp (88′).

A bajnokság jelenlegi állása

A Merkantil Bank Liga 12. fordulójának teljes programja

Október 8., vasárnap, 15.00 Békéscsaba – Gyirmót FC Győr, Cegléd – Vác, Kisvárda – Budaörs, Mosonmagyaróvár – Soroksár. 17.00 Csákvár – Szolnok, Zalaegerszeg – Nyíregyháza Spartacus, Siófok – Budafok, ETO FC Győr – Dorog, Sopron – Kazincbarcika, MTK Budapest – Kazincbarcika.

Előző sztori

Labdarúgás: a korábbi rivális ellen meccsel a SZEOL

Következő sztori

Tuzson: harc lesz Brüsszellel a “Soros-terv” lesöpréséért