Sport

Labdarúgás: győztes meccset bukott el a HFC

Labdarúgás: győztes meccset bukott el a HFC

2017. október 14., szombat
Labdarúgás: győztes meccset bukott el a HFC

Vezetést szerzett, majd helyzetek tömkelegét dolgozta ki a Hódmezővásárhely a Szentlőrinc otthonában, ennek ellenére mégis pont nélkül térhetnek haza.

Jól kezdődött hódmezővásárhelyi szempontból a szentlőrinci kirándulás, ugyanis egy remek akció végén már a tizedik percben megszerezte a vezetést a HFC,

Ablonczy Gerjén

vette be a hazaiak kapuját. A 18. percben már kettővel is vezethetett volna a vendég gárda, ekkora

Faggyas

húzta el a kapus mellett, gyakorlatilag az üres kapura lőhetett, de pont a lövés előtt felpattant előtte a labda, így végül fölé szállt a kísérlet. A 35. percben

Bartyikot

tüntették el a tizenhatoson belül a hazai védők, ám a játékvezető a kétes szituáció végén nem ítélt tizenegyest, így a szünetre egygólos vásárhelyi előnnyel vonulhattak a felek. A második játékrész borzasztóan kezdődött vendég szempontból, gyakorlatilag az első helyzetéből egyenlített a Szentlőrinc, sőt igazából konkrét helyzetről sem beszélhetünk,

Dudás

ugyanis az alapvonalról, közel a szögletzászlóhoz lögybölte középre a játékszert, amely vásárhelyi szempontból peches módon a kapuba hullott. Ezután sem sokat változott a játék képe, a HFC továbbra is rohamozott, Bartyik szabadrúgásból, Ablonczy ziccerből szerezhette meg volna újra a vezetést, majd

Pataki

gyönyörű fejese hagyta el centikkel a szentlőrinci kaput. Hiába támadta azonban végig az összecsapást

Szűcs Róbert

csapata, a találkozó vége megint nem sikerült. A 86. percben egy hazai beadás után a kapufáról csorgott le a labda, pont az érkező

Tóth

elé, aki az üres kapuba pofozta, megszerezve ezzel a vezetést a Szentlőrincnek. A 90. percben aztán még egy tizenegyest is megítélt a játékvezető a hazaiaknak, amit Dudás értékesített, így hiába játszott jól, ismét pont nélkül maradt a Hódmezővásárhely. A HFC a következő fordulóban a Szekszárdot fogadja.

Labdarúgó NB III Közép csoport 10. forduló

Szentlőrinc SE – Hódmezővásárhelyi FC 3-1 (0-1)

Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep. Vezette: Szommer Attila (Varga Gábor, Bati Norbert).

Szentlőrinc:

Pacéka – Németh, Keresztes, Virag (Bodor, 64’), Vágner (Királyházi, 76’), Havas, Hampuk (Temesvári, 84’), Berdó, Tóth A., Dudás, Bodó, Berdó.

Vezetőedző:

Turi Zsolt.

HFC:

Bordás – Tóth J., Huszár, Kökény, Bartyik (Varga B., 82’), Prasler, Szilágyi N., Pataki, Végh (Szabó M. D., 68’), Faggyas, Ablonczy.

Vezetőedző:

Szűcs Róbert.

Gól:

Dudás (47’, 90’ - a másodikat 11-esből), Tóth A. (86’) ill. Ablonczy (10’).

Sárga lap:

Havas (30’) ill. Bartyik (53’), Prasler (66’), Huszár (70’), Szilágyi N. (74’). Szűcs Róbert:

„A Szentlőrinc egy olyan meccset nyert meg, amihez kis túlzással semmi közük nem volt. Az első félidő teljesen rendben volt, növelhettük is volna az előnyünket, aztán a második félidő elején egy szerencsétlen gólt kaptunk, a végén pedig jött a feketeleves.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.