A holtak látogatását segíti elő az ideiglenes módosítás, így mindenkihez közelebb kerülnek a végső nyughelyek.
Temetői járatok közlekednek Szegeden november elsejéig között, melynek célja, hogy Mindenszentek ünnepén és halottak napján könnyebben meg tudják közelíteni a sírkerteket a lakosok. A temetői járatok érintik a lakótelepeket, a jelentősebb átszállási pontokat, így a Belvárosi temető Szeged túlnyomó részéről átszállás nélkül vagy egy átszállással megközelíthető.
Indulnak buszok Tarján Víztorony térről a belváros, illetve Rókus irányába, méghozzá félóránként. Ezen járatok közlekedtetése csaknem nettó 2 millió forintba kerül a DAKK Zrt. által közlekedtetett buszok esetében. A Szegedi Közlekedési Kft. által üzemeltetett 3-as és 3F-es villamos pedig hosszabbított üzemidőben közlekednek, amelynek költségeire többlettámogatást nem igényelnek az önkormányzattól. A villamosok közlekedéséről ITT találhat információkat.