Kézilabda: egy algyői pont a Kecskemét ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Végig kiélezett csatában játszott döntetlent a ContiTech FKSE-Algyő, amelyik a Kecskemétet fogadt a férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportjának ötödik fordulójában.

A találkozó egy köszöntéssel indult, a klub elnöke, Bella Árpád ugyanis a mérkőzés napján ünnepelte negyvenedik születésnapját. A mérkőzés végig szoros, kiélezett küzdelmet hozott, az algyői játékosokból nem hiányzott az akarat, mégis sok hibát vétettek. Az első játékrészben szinte folyamatosan a Kecskemétnél volt az előny, a 24. percben 1-0 után sikerült először megszereznie a vezetést a hazai csapatnak, s ez a fór a szünetig meg is maradt, 12-11-el fordultak a felek. A második játékrészben sokáig tartotta vezetését az Algyő, s a mérkőzés vége előtt két és fél perccel kétgólos fórban is volt, ám két hibának köszönhetően kiegyenlített a KTE. A találkozón sokkal inkább a küzdeni akarás, semmint a színvonal dominált, a győzelmet azonban egyik gárda sem tudta megszerezni: a 26-26-s döntetlen egy-egy pontot jelent mindkét együttesnek. Sajnos negatív hozadéka is volt a találkozónak, az eddig is sérüléssel küzdő Ambrus és Simon mellé betegség miatt a maródiak listájára került Döme Szabolcs is. Kovács István csapata a következő fordulóban a tabellán hatodik Ózdot látja vendégül szombaton, a találkozót 18 órától rendezik.

Férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport 5. forduló

ContiTech FKSE-Algyő- KTE-autoatika.hu 26-26 (12-11)
Algyő, 250 néző. Vezette: Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely.
FKSE: KISS O.- Vancsics 6, Dolezsál 1, Magyar, Valaczkai 3, Gazsó 2, Kocsis. Csere: Miklós (kapus) Velky 3, Varga, BELLA Cs. 7, JOHN 4, Béleczki, Teimel. Edző: Kovács István-
Kiállítás: 6 perc ill. 6 perc.
Hétméteresek: 0 ill. 3/3.

Kovács István: “Nagyon sajnálom, hogy veszítettünk egy pontot, mert kontroll alatt tartottuk a meccset. A végjátékban, apró hibáinkkal felhoztuk a Kecskemétet, de gratulálok a fiúknak, remélem ezzel a ponttal megtettük az első lépést fölfelé!”

Előző sztori

Országos Rubik-rekordot döntött az üllési Maróti Róbert

Következő sztori

Körözött autót foglaltak le Röszkénél + VIDEÓ