Hazatért Fehér Ignác Algyőre + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A volt iskolaigazgató díszsírhelyet kapott a település temetőjében. Nemcsak az iskolásokat, hanem Algyő egész lakosságát tanította.

Az algyői iskola névadója és egykori igazgatója, Fehér Ignác eddig Szegeden nyugodott. Most az unokák kérésére temették újra az általa szeretett nagyközségben, Algyőn, ahol díszsírhelyet kapott. Életéről a róla és családjáról szóló kötet szerzője, Baghyné Makra Ilona korábbi iskolaigazgató beszélt.

„121 évvel ezelőtt érkezett a Székelyföldről, Gyergyócsomafalváról Algyőre. 69 éve Szegedre költözött, itt temették el 1961-ben, most azonban visszahozta ide a sors” – fogalmazott a nyugdíjas tanárnő. 1902-ben az algyői elemi iskola igazgatója lett, feleségével együtt 1922-ig tanítottak együtt. Tíz gyermekükből kilenc érte meg felnőttkort, s nyolc lett diplomás. Fehér Ignác nevéhez fűződik az 1903-ban épült „sárga iskola” és az 1914-ben elkészült „fehér iskola”, amelyről kiderült, valójában nem a színéről, hanem alapítójáról kapta nevét. Trianont követően is Algyőn maradt, munkája középpontjában a tanítványok álltak. Azonban nemcsak értük tett, hanem az egész faluért, az uradalom területén dolgozókért. Ő honosította meg a télen is megélhetést nyújtó kosárfonást, gyümölcsfákat oltását ajánlotta, új zöldségeket honosított meg, megismertette a helyieket a méhészkedéssel. 1935-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is aktív életet élt, ő alapította, s egészen az államosításig vezette a helyi szerveződéseket, a Hitelszövetkezetet, a Háziipari Szövetkezetet, a Hangya Szövetkezetet.

A sírt Fazakas Attila plébános szentelte meg. Az avatáson kívül megkoszorúzták több egykori díszpolgár sírját, Piri József polgármesterét, Süli András festőművészét és Juratovics Aladár országgyűlési képviselőjét.

Előző sztori

Milliárdokkal támogatja a kormány a nemzeti parkokat

Következő sztori

Domborművel emlékeznek a független Algyő atyjára + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek