Bulvár

Előzetesben a százhúsz millió forintot megszerző pénzmosók

Előzetesben a százhúsz millió forintot megszerző pénzmosók

2017. október 27., péntek
Előzetesben a százhúsz millió forintot megszerző pénzmosók

A Csongrád Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta egy szerb-horvát és egy szerb-magyar kettős állampolgárnak, akik 2017 októberében, mintegy százhúszmillió forintnak megfelelő dollárt szereztek meg jogosulatlanul egy külföldi állampolgár bankszámlájáról.

A gyanú szerint az egyik elkövető, a másik gyanúsított társaságában, 2017. október 2-án, magát egy brit-amerikai kettős állampolgárnak adta ki, majd ezen személy nevében és személyi adataival bankszámlát nyitott egy szegedi bankfiókban. A számlanyitásnál az elkövető hamis brit útlevelet és személyi igazolványt mutatott be. A gyanú szerint ismeretlen elkövető a brit-amerikai állampolgár cseh banknál vezetett bankszámlájáról, a sértett tudta és beleegyezése nélkül, 2017. október 4-én mintegy 120.000.000 forintnak megfelelő dollárt utalt át a gyanúsítottak által nyitott szegedi bankszámlára. Az átutalás miatt a sértett a cseh rendőrségen feljelentést tett. A gyanúsítottak 2017. október 6-án mintegy 3.200.000 forintot felvettek az átutalt pénzből, majd 2017. október 24-én ismételten megpróbáltak a magyar bankszámláról pénzhez jutni, azonban eddigre a nyomozó hatóság a pénzt lefoglalta. A Csongrád Megyei Főügyészség a különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban a gyanúsítottak előzetes letartóztatását indítványozta, szökés, elrejtőzés, valamint annak a veszélye miatt, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a gyanúsítottak a bizonyítási eljárás megnehezítésére törekednének. A Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, a döntés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek, így a végzés nem jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.