A jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúját is felveti az, hogy az Altus Portfólió Kft. az idén is nyújtott likviditási kölcsönt a Humán Operátor Zrt.-nek.
A hárommilliárd forintos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba vállalkozása tavaly kis késéssel, ám több részletben visszafizette a 4800 eurós kamatfelárral nyújtott kölcsönt – közölte a Magyar Hírlap. Ez alapján a portál arra következtet, hogy az Európai Bizottság bizalmi cége, az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzésével megbízott konzorciumot vezető Altus az idén újabb kölcsönt nyújtott a hárommilliárdos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégének.
„Czeglédy idén tavasszal azzal keresett meg, hogy a diákmunka szervezésével foglalkozó cége vitába keveredett az adóhivatallal, zárolták a számláit, átmeneti fizetési gondjai vannak, nem fog tudni bért fizetni a diákoknak, ha nem kap kölcsönt. Elkészült a szerződés, átutaltuk a pénzt. Telt-múlt az idő. Czeglédy elkezdett törleszteni, aztán jött a hír, hogy váratlanul őrizetbe vették és zárolták valamennyi számláját” – nyilatkozott az ügyben a 24.hu-nak Gyurcsány Ferenc.
Az Altus immár a Humán Operátor házi bankjaként működött – emelte ki a Magyar Hírlap. A hitelintézeti törvény szerint pedig jogosulatlan pénzügyi tevékenységnek minősül, ha egy hitelezésre nem jogosult gazdasági társaság üzletszerűen, rendszeresen, kamat fejében, előre nem ismert kör számára nyújt pénzügyi szolgáltatást.