A 2606-os sorszám hozott szerencsét Szaniszló Zoltánnénak, akit kedden délelőtt a mórahalmi kormányablak munkatársai százezredik ügyfelükként köszönthettek.
„Nem első alkalommal járok a helyi ügyfélszolgálatánál, minden esetben kedvesen fogadtak, mégis meglepett a százezredik ügyfélnek járó ünnepi fogadtatás” – mondta el portálunknak Szaniszló Zoltánné, aki jelenleg elektronikus személyi igazolványra adta be igénylési kérelmét. Kiemelte, meglátása szerint a kisvárosi kormányablaknak külön hangulatot ad, hogy az ügyintézők türelemmel fordulnak az ügyfelek felé, ezzel is gyorsabbá és barátságosabbá téve az ügyintézést.
A Mórahalmi Járáshivatal Kormányablaka 2015. márciusában kezdte meg működését a járásszékhelyen.
*-*Két és fél éves tevékenysége alatt elérte az százezres ügyfélszámot, amely mindenképp kiemelkedőnek számít.
A kezdeti időszakban 265 ügykörben állt a járásban élők rendelkezésére a hivatal, ez a szám azóta 1800-ra nőtt. A hivatal legnépszerűbb szolgáltatásai a személyi okmányokhoz, illetve a gépjármű okmányainak intézéséhez kapcsolódnak.
„Bízom benne, ügyfeleink mindig megértő és szolgálatkész kollégákkal találkoznak a kormányablakokban, hiszen a küldetésünk az, hogy minden igényt minél gyorsabban és zökkenőmentesebben teljesítsünk” – fogalmazott Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányablakok arculatának kialakítása számos uniós projektekben való részvétellel tudott megvalósulni. A legutolsó beruházásuk eredménye egy napelemes rendszer elhelyezése volt a mórahalmi épület tetején, amely költséghatékonyabbá tette a működtetést. A megyei kormánymegbízott fontos szempontnak tekinti, hogy kulturáltabb környezetben tudják fogadni az ügyfeleket, és az ott dolgozóknak is komfortosabb munkakörülményeket biztosítsanak.
A százezredik ügyfelet emléklappal köszöntötte Juhász Tünde és Szántó Mária járási hivatalvezető a kormányablak ügyfélterében.
no images were found