Írjon nekünk

Közélet

Az aradi vértanúkra emlékeznek a Fodor Kollégiumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Folytatódik a Szegedi Városi Kollégium Fodor József tagintézményének nyitott rendezvénysorozata, melynek keretében az 1848/49-es szabadságharc vértanúira emlékeznek.

Az Aradon kivégzett tábornokok utolsó megnyilatkozásain túl a szabadságért életüket áldozó honvédekről, a fegyverletétel utáni országos gyászos hangulatról láthatnak – hallhatnak filmrészleteket, verseket, zenés feldolgozásokat a diákok, akik az előkészületek során beszélgettek a ma emberének és a 19. század emberének értékrendjéről. Mi a különbség közöttünk és közöttük? Tudnánk-e manapság képviselni azokat az értékeket, amelyeket ezek a katonák képviseltek? Hogy viselkednénk mi ebben a helyzetben? Ezek után döntöttek a választott részletek mellett.

A műsor középpontjában azok a levélrészletek állnak, melyeket a tábornokok haláluk előtt írtak szeretteiknek. A cél, hogy adatok helyett érzelmileg közvetítsék e szomorú eseményeket a fiatalságnak, olyan emberi értékeket mutassanak be, mint önfeláldozás, hősiesség, hűség az eszméhez és a beosztott katonákhoz.

A megemlékezés 2017. október 5-én 17 órakor kezdődik a Fodor József kollégium ebédlőjében, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

11. Szent Gellért fesztivál

Kommentek

Közélet

Menesztették a megyei rendőrfőkapitányt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Október 1-től nem Piros Attila irányítja tovább a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot, mert Pintér Sándor belügyminiszter rendelkezési állományba helyezte. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Múltidéző 8. rész: Az elátkozott Boszorkánysziget

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egy újabb sötét fejezet Szeged történelméből, amiért egészen 1728-ig kellett visszautaznunk az időben.

Tovább olvasom

Közélet

Így néz majd ki és ezért lesz jó a Szeged-vásárhelyi Tram-train

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A vonat és a villamos szerelemgyereke a Tram-train. Kiderült az is, mennyien tudnak majd egyszerre leülni a vonaton. 

Tovább olvasom

Aktuál