//

A védőoltások fontosságáról tartottak előadást a Csongor téren

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Amit a védőoltásokról tudni kell” címmel tartott előadást Dr. Horváth Edina egyetemi adjunktus, az SZTE Népegészségtani Intézetének munkatársa.

“Azzal a céllal indítottuk el az egészségnapi programsorozatunkat, hogy orvosoktól, egészségügyi szakemberektől juthassanak fontos információhoz az érdeklődők az őket érintő témákban. A folyamatos informálódás mellett egyéni tanácsadást is biztosítunk a részt vevők számára, de lehetőség van vérnyomás és vércukor mérésére is. Az általunk meghívott szakemberek örömmel válaszolnak az érdeklődőknek az adott témával kapcsolatos kérdésekre is” – mondta el portálunknak Kothencz János, a program életre hívója.

Horváth Edina adjunktus asszony a védőoltások történetével kezdte előadását, felsorolva az 60-70 éve még pusztító járványos, sok esetben halálos kimenetelű gyermekbetegségeket, mint például a torokgyík – amit szerencsére mai gyerekek már csak a Kincskereső Kisködmönből ismernek – a fekete himlő, a járványos gyermekbénulás, a szamárköhögés, a mumpsz, és a kanyaró. Ezeket a gyorsan terjedő fertőző betegségeket mára már sikerült teljesen kizárni Európából.

Beszélt a védőoltások fontosságáról, valamint arról is, hogyan hatnak azok, és mi az oka, ami miatt kötelezővé tették minden gyermek számára. Igyekezett eloszlatni több tévhitet a védőoltásokkal kapcsolatban. Az előadó kitért az ajánlott oltásokra is, így részletesen beszélt az influenza elleni védőoltásról, amit krónikus betegeknek, és idős embereknek ajánl elsősorban.

“Kedvenc témám a védőoltások hasznossága. Követője, rajongója vagyok a témának, hangsúlyozom a szerepüket a betegségek megelőzésében. A sok pusztító fertőző betegség ma már csak történelem. Köszönöm a lehetőséget, hogy megoszthattam mindezt a hallgatósággal” – mondta Horváth Edina egyetemi adjunktus.

A Csongor téri Közösségi Ház ajánlja szíves figyelmükbe az egészség megőrzéséhez szorosan kapcsolódó ingyenesen igénybe vehető mozgásos programjait, mint a zenés torna, a senior örömtánc, és a zumba.

no images were found

Előző sztori

A Nemzeti Közművek megvásárolja az ÉGÁZ-DÉGÁZ-t

Következő sztori

Meghosszabbították a külföldi felsőoktatási intézményeknek szabott határidőt