Írjon nekünk

Közélet

A V4-ek talán soha nem voltak ilyen egységesek a közös fellépésben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a visegrádi négyek (V4 – Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) talán soha nem voltak ilyen egységesek abban, hogy közösen lépjenek fel az Európai Unió jövőjét érintő kérdésekben, amelyek közül az egyik legfontosabb a migráció.

Deák Dánielt az M1 aktuális csatornán vasárnap azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kétnapos tanácskozást tartottak a visegrádi országok (V4) államfői Szekszárdon péntektől. Megjegyezte: a V4-országok kormányfői ugyancsak pénteken Pozsonyban a migrációpolitikai elképzelésekről is egyeztettek, és jövő csütörtökön kezdődik az európai tanácsi csúcs, amelyen a kormány- és államfők megvitatják az uniós menekültügyi reform fontos elemeit is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke “nem véletlenül” invitálta munkavacsorára egy nappal korábbra, szerdára a V4-ek kormányfőit, ahol arról próbálja majd meggyőzni őket, hogy országaik tegyenek eleget a migrációs kvótákban foglaltaknak. Ez is mutatja, hogy a visegrádi országokat nagyon komolyan veszik Brüsszelben – tette hozzá.

Kommentek

Közélet

Sokallják a bor árát, ezért a fesztivál helyett trafikban veszik meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szempont a minőség, de nem minden áron – véli a Szegedi Borfesztivál közönségének egy része.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már több mint 540 kilométeren van árvízvédelmi készültség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Tisza vízgyűjtőjén a hét első három napján területi átlagban is igen jelentős csapadék hullott.

Tovább olvasom

Hírzóna

Díjakat osztottak a szegedi építésügyi konferencián

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az egykori szegedi városi főmérnökről elnevezett elismerést ezúttal négyen kapták.

Tovább olvasom

Aktuál