A legszebb közösségi kiskerteket díjazták Tarjánban + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A körzet képviselője, Kothencz János két éve szervezte újjá azt a programot, melynek célja, hogy minél több gondozott területtel büszkélkedhessen a városrész.

A helyiek bevonásával 2015 tavaszán indította útjára a „Kiskertekért” elnevezésű projektet Kothencz János, önkormányzati képviselő. Több mint hatvan ember a közösségi kiskertekért tett önkéntes munkáját köszönték meg és díjazták csütörtökön délután egy-egy ajándékkosárral és oklevéllel. „Rendkívül erősen összekovácsolta a kerületben élőket, hogy az akció keretén belül a közösségért vállalható tevékenységüket megvalósíthatták. A kiskertek létrehozását többek között virágföld, komposzt, illetve virágpalánták felajánlásával támogattuk. Ezenfelül kerítést is biztosítottunk kialakításukhoz, amely által a gondosan művelt területek védve vannak, így a lakosok még inkább a magukénak érezhetik azokat” – fogalmazott Kothencz. Hozzátette, törekvéseikben partnerek voltak a lakosok, akik csatlakozásukkal példát mutattak a környezetükben élőknek, bevonva ezzel másokat is a közösségépítő kezdeményezésbe.

A „Kiskertekért” programban több tucatnyian vettek részt, például a Pentelei sorról, a Sólyom, Zöldfa és Szamos utcákból, a Budapesti körútról egészen az Etelka sorig. Kothencz János emlékeztette a résztvevőket, hogy a Kereszttöltés utca területén is igény mutatkozott rá, hogy növényekkel népesítsék be a kerteket. Tarjánban az eddigiekhez híven jövőre is folytatódik az akció. A körzet képviselője Kothencz János reméli, hogy még több lakóközösség fog csatlakozni felhívásukhoz. Megjegyezte, más településről érkezők is dicsérik a virágba borult tarjáni utcákat, hiszen korábban más településeken nem láttak ehhez fogható megmozdulást, amely által a városrészben élők igazi közösséget építenek.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Réz(k)arcok a Bálint Sándor Művelődési Házban

Default thumbnail
Következő sztori

A spanyol szenátus megszavazta a katalán kormány feloszlatását tartalmazó javaslatcsomagot

Legutóbbi hasonló cikkek