Közélet

A kormányt interpellálják a képviselők az Országgyűlésben

A kormányt interpellálják a képviselők az Országgyűlésben

2017. október 30., hétfő
A kormányt interpellálják a képviselők az Országgyűlésben

A kormány tagjaihoz intézett interpellációkkal kezdődik az Országgyűlés ülése.

A házelnök napirendi javaslata alapján a parlamenti munka ma is 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal indul, amit az interpellációk két, az azonnali kérdések egy órában követnek. Az Országgyűlés honlapján elérhető információk alapján a fideszes Bencsik János az interpellációk alatt arról kérdezi a külgazdasági és külügyminisztert, hogy javultak-e Magyarország exportlehetőségei. Az ellenzéki padsorokból a szocialista Varga László arra vár választ a belügyminisztertől, hogy a kabinet meddig tartja fent a jelenlegi közfoglalkoztatást. A jobbikos Rig Lajos az emberi erőforrások miniszteréhez címezte interpellációját, amelyben azt a kérdés teszi fel, hogy a kormány miért akarja ellehetetleníteni a lombikkezeléseket végző magánintézeteket. Az LMP-ből Hadházy Ákos arról érdeklődik a Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogy rendszerszintű közbeszerzési visszaélések történtek-e az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál. A parlament kedden, csütörtökön és pénteken folytatja ülését, amely jövő hétfőn ér véget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.