A kormányt interpellálják a képviselők az Országgyűlésben

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A képviselők ma két órában intézhetnek interpellációkat a kormányhoz az Országgyűlésben.

A parlament 13 órától kezd bele aktuális, ötnapos ülésébe.

Az ülésnap ezúttal is napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, az interpellációkra ezúttal is két óra áll rendelkezésre. A Ház honlapján elérhető információk alapján a fideszes Németh Szilárd ekkor arról kérdezi a külgazdasági és külügyminisztert, hogyan kell a magyar diplomatáknak megvédeniük Magyarországot.

Az ellenzéki padsorokból a szocialista Teleki László arra vár választ az emberi erőforrások miniszterétől, hogy “miért nem tesz valamit a kormány a közelgő tömeges kilakoltatások ellen”.

A Jobbiktól Farkas Gergely szintén Balog Zoltánhoz címzett interpellációjában azt kérdezi, a kabinet miért nem emelte eddig egyszer sem a hallgatói ösztöndíjakat, az LMP-s Sallai R. Benedek a paksi bővítésért felelős tárca nélküli minisztert kérdezi arról, hogy “ki fizeti a paksi késést”.

Az Országgyűlés kilenc javaslatról szavazhat, szerdán a jegybank tavalyi beszámolóját, csütörtökön pedig a 2016-os zárszámadást tárgyalja. A most kezdődő ülés október 24-én, kedden kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

Default thumbnail
Előző sztori

89 határsértőt tartóztattak föl a hétvégén

Default thumbnail
Következő sztori

Szilágyi Péter: 2017 végéig egymillióra nő az új magyar állampolgárok lélekszáma

Legutóbbi hasonló cikkek