Közélet

Viccet csináltak a holokauszt-emlékműből

Viccet csináltak a holokauszt-emlékműből

2017. szeptember 17., vasárnap
Viccet csináltak a holokauszt-emlékműből

A Bortér résztvevői szerint humoros dolog gúnyt űzni egy holokauszt-emlékműből. 57 perc alatt kapott 300 kedvelést a bejegyzés az egyik szegedi Facebook-csoportban.

„Mi keresztények elsősorban úgy emlékezünk a hetven évvel ezelőtti zsidó áldozatokra, mint fiatalabb testvér az idősebb testvérre, utalva

II. János Pál

pápa elterjedt megfogalmazására a zsidóság és a kereszténység kapcsolatára” – fogalmazott a Fogadalmi templom melletti

holokauszt-emlékmű átadásán

Kiss-Rigó László

megyés püspök 2014-ben. Úgy tűnik, az egyházi vezető gondolatait ma nem mindenki osztja a városban. Az egyik kedvelt szegedi nyílt Facebook-csoportban találtuk azt a képet, ahol eredetileg a katolikus egyházból kívántak gúnyt űzni, végül a zsidóságból is sikerült a Bortér két résztvevőjének. A #Tibiatya felirattal feltett fotó kevesebb, mint egy óra alatt kapott több mint háromszáz kedvelést. A legnagyobb számú lájkkal pedig a „borokauszt :D” szövegű kommentet értékelték. A szegedi munkaszolgálatosok közül 670 fő halt meg 1942-től, a holokauszt során további 2100-an. 1944 tavaszán nyolc nap alatt gettósították a helyi zsidóságot, először a zsinagóga környékén, majd a téglagyárban. Június 25-én, 26-én és 28-án indították a vasútállomásról a vonatokat, először Auschwitzba, később Ausztriába. Az egykor virágzó, 6000 fős szegedi zsidóság létszáma napjainkra a töredékére csökkent, 300-500 főre, de ennek csak fele vallását gyakorló, hitközségi tag.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.